Tüü Péter lett idén Magyarország sommelier bajnoka

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 02. 20. 10:30

Tüü Péter, az Arany Kaviár étterem munkatársa nyerte el a Magyarország Sommelier Bajnoka 2017 címet a vasárnap Budapesten megrendezett Magyar Sommelier Bajnokságon. A második helyen Angerman László, a Tanti étterem munkatársa, míg harmadikként Sutus Attila, a Baraka étterem munkatársa végzett – közölte az MTI-vel vasárnap a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz).

aranykaviar

fotó: aranykaviar.hu

A Masosz célja a verseny megrendezésével, hogy a magyarországi sommelier szakmában dolgozóknak minden évben magas szintű, a nemzetközi szabályoknak is megfelelő versenyzési lehetőséget biztosítson – emlékeztetett a szövetség.
Az elődöntőt február 11-én tartották meg Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a Duna Borrégió Borút Egyesület támogatásával; innen a három legtöbb pontot elért versenyző került a döntőbe.
A Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter fővédnökségével, a KávéBár Bazár keretein belül megrendezett döntő szakmai zsűrijének elnöke Fabók Mihály háromszoros magyar sommelier bajnok, tiszteletbeli elnöke Gál Péter helyettes államtitkár volt.
A döntő előtt adták át a 2014-ben alapított Par Excellence a magyar borkultúráért idei díjait Cseh Gábornak szakíró, Bíró Lajosnak, a Bock Bisztró séfjének vendéglátás, Kovács Nimródnak, az egri Kovács Nimród Winery tulajdonosának termelő, Mészáros Gabriellának oktató, Tálos Attilának, a Bortársaság tulajdonosának pedig kereskedő kategóriában.
A döntőbe jutott versenyzők éttermi körülmények között, a sajtó képviselői és az érdeklődők előtt mérték össze tudásukat.
A döntőben a pezsgő felszolgálásától a hibás borlap javításán, az italajánláson keresztül a dekantálásig adtak számot felkészültségükről a versenyzők, majd borokat és különböző párlatokat jellemeztek. A versenyt közös meglepetés-feladat zárta, melynek során magnum palackos pezsgőt kellett 15 pohárba egyenlő részben kitölteniük.
A versennyel kapcsolatos további információk a www.sommelierhungary.hu honlapon érhetők el. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink