Turisztikai Ügynökség: kimagasló eredményeket ért el tavaly az idegenforgalom
Kimagasló eredményeket ért el tavaly az idegenforgalom Magyarországon, a vendégéjszakák számának bővülése már négy éve 6 százalék feletti – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel. A szállodaszövetség szerint az idei évre is jók az ágazat kilátásai, bár a tavalyi rekordévet nem lesz könnyű felülmúlni.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adatai szerint tavaly a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 7,9 , a belföldi vendégeké 5,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a szálláshelyek vendégforgalma így 6,7 százalékkal emelkedett, országosan 29,5 millió vendégéjszakát regisztráltak.
Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója a KSH adataira reagálva kiemelte: a vendégéjszakák számának bővülése az európai vendégforgalom bővülésének ütemét 1,6 százalékponttal felülmúlta, az EU-ban 2017-ben 5,1 százalékos volt a növekedés. A fővárosban az országos átlagnál is nagyobb mértékben, 7,3 százalékkal nőtt a vendégforgalom, és ezzel Budapest átlépte a 10 milliós vendégéjszakaszámot.
Rámutatott: a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 egyik fontos célkitűzése, hogy a turizmus versenyképességének további erősítésével a vendégéjszaka számok és a turisztikai költések megduplázódjanak. A 2017. év eredményeivel nagy lépést tett a magyar turizmus ebbe az irányba. Egy év alatt közel kétmillió vendégéjszaka többletet ért el, amelynek nagyobb részét az 1,1 millió plusz külföldi vendégéjszaka teszi ki. Ahhoz, hogy a növekedés üteme tartós legyen és még több vendég érkezzen, minőségi fejlesztésekre van szükség – mutatott rá Guller Zoltán. Idén minden idők legnagyobb turisztikai fejlesztési programja, a Kisfaludy Program első nagyprojektjei a megvalósítás szakaszába lépnek. Ezek lesznek azok a fejlesztések, amelyektől az ágazat teljesítményének további jelentős fejlődését várják. Emlékeztetett arra, hogy az MTÜ ezért indította el a Kisfaludy Szálláshely-fejlesztési konstrukciót is, amelyre eddig több mint 580 pályázat érkezett.
Kifejtette: a magyar vendégforgalmi adatok régiós összevetésben is figyelemre méltóak, Ausztriában 2,3 százalékkal, Szlovákiában 5,9 százalékkal, Lengyelországban pedig 5,1 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma. A külföldi vendégéjszakák tavalyi, az elmúlt évekhez képest is kimagasló, 7,9 százalékos emelkedésében nagy szerepe volt a nagy sportrendezvényeknek, köztük a FINA vizes vb-nek. A magyarországi szállodák az utóbbi öt év legmagasabb szállásdíjbevétel növekedését érték el: a bevételek 16,8 százalékkal nőttek, és meghaladták a 278 milliárd forintot. Hozzátette: kimagasló volt a külföldi szállásdíj-bevételek emelkedése is. A számok azt mutatják, hogy az emelkedő árakon is folyamatosan növekvő kereslet van a szálláshelyi szolgáltatásokra.
Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) főtitkára az MTI-nek kiemelte: 2017 minden fontos mutatót érintően rekordév volt. A magyar turizmusban és a szállodaiparban 2012-óta folyamatos a növekedés, ami minden évben 10 százalék körüli vagy azt meghaladó mértékű. Az összes szállodai bevétel 50 százaléka Budapesten realizálódott, a fővárosi szállodák bevételei az országos átlag, 15,6 százaléknál jobban, közel 19 százalékkal emelkedtek. Szintén kiemelte, hogy ebben meghatározó szerepe volt a FINA vizes vb-nek, és az árak emelkedésével járt együtt. A szállodák szobakihasználtsága is szépen javult, tavaly decemberben és egész évben egyaránt, 51,9 százalékra emelkedett, míg 2016 azonos időszakában 49,4 százalék volt, ez is rekordnak számít. Budapesten 67,5 százalékra nőtt a hotelek szobakihasználtsága az egy évvel korábbi 66,8 százalékról – ismertette. A tíz legnagyobb küldőpiacon mindenhol növekedést mértek 2017-ben, ezek között kiemelte az orosz piac 25,3 százalékos növekedését, az amerikai turisták száma 11,1, az izraelieké 15,2 százalékkal nőtt. A legnagyobb, a német küldőpiac 8 százalékkal bővült. A 2018-as év jól indult, az előzetes adatok szerint idén januárban a tavalyinál nagyobb volt a növekedés a szállodákban. Az egész évre jók a kilátások, de a 2017-es rekordévet nem lesz könnyű felülmúlni – mondta. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A nyelvi nehézségek miatt ragaszkodnak az utazók népszerű turistacélok kényelméhez
A Samsung legújabb kutatásából kiderül, hogy az európai nyaralók[2] 72%-a azt…
Tovább olvasom >Eurostat: emelkedett az online platformokon foglalt vendégéjszakák száma az EU-ban
Az előző év azonos időszakához képest 16,2 százalékkal 208,8 millióra…
Tovább olvasom >Több mint 100 000 látogató, világhír és néhány ezer ötcsillagos értékelés az elmúlt évtized mérlege
Magyarországon és világszerte egyaránt újra növekvő népszerűségnek örvendenek az elmúlt…
Tovább olvasom >További cikkeink
Felsőfokú borismereti képzés
Szeptembertől magyarul és angolul is elérhető borismereti és borkulturális kurzus…
Tovább olvasom >Szamuráj, Mucius Scaevola, jégmezők lovagja – A nap videója
Hősünk, a japán bármixer több hálás szerepet is eljátszik egytelen…
Tovább olvasom >Van egy-két remek tortaötletünk – A nap képe
Szépek vagy meghökkentők vagy kreatívak vagy viccesek vagy…
Tovább olvasom >