Turisztikai Ügynökség: döbbenetes az idegenforgalom újabb bővülése
Döbbenetesnek nevezte a turizmus márciusi növekedését Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója, aki kiemelte, hogy mind a belföldi, mind a külföldi vendégéjszakák számát tekintve kétszámjegyű volt a növekedés.
Hozzátette: az ország minden régiójában és minden szállástípusban nőtt a vendégforgalom, ezen belül is a magyarok belföldi aktivitása jelentős. Fontosnak nevezte az egyik legjelentősebb küldőpiac, Németország teljesítményét, amely az első három hónapban kétszámjegyű bővülést mutatott.
Budapesten tovább folytatódott a belföldi vendégéjszakák jelentős növekedése, ami már februárban is tapasztalható volt – mondta, és hozzátette: a Balatonon több mint 20 százalékkal több volt a vendég, ami azt mutatja, hogy csökken a szezonalitás.
Guller Zoltán kiemelte a spanyol vendégek számának 60 százalék feletti emelkedését is, ami kiemelkedik a hagyományos küldő országok közül.
Az idei évben a turizmus ismét kétszámjegyű növekedést fog mutatni, „ez a növekedés nem fog megállni” – fogalmazott a vezérigazgató. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kihirdették a Klasszis TopDesign 2023 verseny győzteseit
Kihirdették a győzteseket a Klasszis Csoport által meghirdetett Klasszis TopDesign…
Tovább olvasom >A turizmus szereplői a SZÉP-kártya eredeti rendeltetésének visszaállítását kérik
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) országos fórumán értékelték az…
Tovább olvasom >MTÜ: több mint száz adventi programmal készültek a Tourinformok
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) felhívására 41 Tourinform iroda csatlakozott…
Tovább olvasom >További cikkeink

Tovább olvasom >