Turisztikai ügynökség: csaknem 600 milliós fejlesztés a Balatonnál

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 10. 29. 10:35

A kilátók, kilátópontok összekapcsolását célzó csaknem 600 millió forintos fejlesztés valósul meg a balatoni turisztikai térségben – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ)  az MTI-vel.

 

Összekapcsolják a Balaton-parti kilátókat

Közleményük szerint a Magyar Turisztikai Ügynökség konzorciumvezetésével megvalósuló 589,05 millió forintos projekt 2018. december elsején kezdődött. Azóta már elkészült a Kis-hegy erdei élményközpont a Sefag Zrt. közreműködésében Balatonlellén, illetve a szántódi erdei „Molyhos-tölgy” pihenőterasz. Továbbá a Bakonyerdő Zrt. fejlesztésének eredményeként felújították és gyermekbarát elemekkel bővítették a szigligeti Óvár-kilátót, Balatongyörökön, a Keszthelyi-hegységben, a Batsányi kilátó körül és a Szerelemdombon pedig interaktív játékelemekkel mesetanösvényt is kialakítottak. Ezen felül 4 látogatószámlálót helyeztek ki a Festetics-, a Batsányi-, a szigligeti Óvár- és a tihanyi Őrtorony-kilátókba.

Év végéig a projektben statikailag megerősítik a gyenesdiási Festetics-kilátót, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány pedig „szemléletformáló és marketing tevékenységgel segíti a projekt sikerességét” – tették hozzá.

Az MTÜ azt írta: a fejlesztések jövőre is folytatódnak. 2022 első negyedévében a Balatonföldvári Kulturális Szolgáltató és Fenntartó Közhasznú Nkft. a kilátó környezetének megújításával a Hajózástörténeti Látogatóközpont szolgáltatásait fejleszti és bővíti Balatonföldváron. Fonyód önkormányzata pedig a Szaplonczay sétány átfogó felújítását valósítja meg, továbbá kiszolgálóépület létesítését, illetve a Sipos-hegyi és a Várhegy-kilátó fejlesztését tervezi.

A várhatóan 2022. május 31-ig tartó fejlesztés célja, hogy segítsék a meglévő szálláshelyek főszezonon kívüli jobb kihasználását, az átlagos tartózkodási idő meghosszabbítását – közölték.

A Széchenyi 2020 programban megvalósuló projektben a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítványon kívül részt vesz Fonyód önkormányzata, a Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt., a Balatonföldvári Kulturális Szolgáltató és Fenntartó Közhasznú Nkft., illetve a Sefag Erdészeti és Faipari Zrt. – olvasható az MTÜ közleményében. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink