Túl a hazai fordulón

Dátum: 2008. 03. 28. 08:00

Kilenc magyar terméknek máris gratulálhatunk, hiszen megvannak a nemzetközi SIAL d’Or innovációs verseny hazai fordulójának kategóriagyőztesei. Az 1986-ban indított verseny a párizsi SIAL élelmiszer-ipari kiállítás szervezőinek nevéhez fűződik, ám a megmérettetés ma már 30 országban zajlik. A nemzeti fordulókat az egyes országok elismert szaklapjai szervezték – Magyarországon a Trade magazin stábja, március hatodikán.A világ második legnagyobb élelmiszer-ipari kiállításaként számon tartott párizsi SIAL – benne a SIAL d’Or nemzetközi termékversennyel – kétévente kerül megrendezésre. Idén 12. alkalommal mérkőzhetnek meg a világ 30 országában megjelent élelmiszer-ipari termékinnovációk egymással.
Csak azok a termékek kerültek versenybe, amelyeket az előző SIAL kiállítás (vagyis 2006 novembere) után vezettek be a piacra. Az is kritérium, hogy a hazai forduló előtt legalább 6 hónapig kapható legyen kereskedelmi hálózatban, vagyis 2007 októbere előtt kellett forgalomba hozni, és mindenképpen innovációnak kellett lennie saját piacán.
A magyarországi fordulóra 63 olyan termékkel pályáztak a gyártók, amelyek megfeleltek a feltételeknek. Ezeket a termékeket egy 15 tagú szakmai zsűri minősítette csomagolás, piaci adatok, újdonságtartalom, hasznosság, íz és illat szempontjából. A termékek csak a hazai fordulóban versenyeznek ezekkel a tulajdonságaikkal. A 9 főkategóriába nemzetközileg egységesített alkategóriák tartoznak, amelyek a magyar termékbesorolástól teljesen idegenek. Az egységesítés mégis szükséges, hiszen a második fordulóban már kategóriánként versengenek a termékek egymással. Párizsban már csak képi anyagok segítenek a prezentációk mellett megítélni, hogy kategóriáján belül mely termék a legjobb.
A versenyt a párizsi kiállításszervezők koordinálják, és hívják össze azokat a nemzetközi kollégákat, akik mind a szervezésben, mint a hazai termékfordulókban segédkeznek. Így a világ 30 országának 30 szaklapját képviselő 1-1 meghívott zsűritag mutatja be a második fordulóban a termékeket. Erre idén május 15–16-án kerül sor Sanghajban. Itt dől majd el, hogy a 9 kategóriában ki lesz a nemzetközi SIAL d’Or kategóriagyőztes. Az a termék pedig, amelyik az ország kilenc kiküldött pályázata közül saját kategóriájában a legmagasabb pontszámot kapja, az lesz a SIAL d’Or országnyertes. Az az élelmiszer pedig, amely a bemutatott 270 innováció közül a legtöbb pontot éri el, a jövőben a SIAL d’Or Global 2008 logóval kerülhet forgalomba bárhol a világon. De erre majd csak idén októberben derülhet fény Párizsban, a SIAL kiállításon.
H. Zs.

Zsűritagok
Cégnév Név Titulus
Csomagolási és Anyagmozgatási Szövetség Nagy Miklós szaktitkár
Kaméleon Reklám Szabó Károly ügyvezető igazgató
Magyar Márkaszövetség Fekete Zoltán főtitkár
Trade magazin Hermann Zsuzsanna általános menedzser-főszerkesztő
Grabowski, a Trade magazin kiadója Dr. Szakács László ügyvezető igazgató
Nielsen Piackutató Szalókyné Tóth Judit ügyvezető igazgató
GfK Hungária Piackutató Dörnyei Otília cégvezető
ÉFOSZ Folláth Györgyné főtitkár
Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség Dr. Beke György titkár
Magyar Édességgyártók Szövetsége Dr. Kanyó Gyuláné titkár
Magyar Kacsa- és Lúdszövetség Látits Miklós titkár
Vágóállat és Hús Terméktanács képviseletében a Húsvertikum Dúl Udó Endre ügyvezető
Magyarországi Üdítőital-, Gyümölcslé- és Ásványvízgyártók Szövetsége Kiss Gáborné titkár
Magyar Pálinka Háza Ujszászi-Benkó Erika érzékszervi bíráló
FVM Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet, Kecskemét Dr. Botos Ernő Péter igazgató