Trendibb szörpök

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2019. 01. 22. 10:03

A szörpgyártók és -forgalmazók a piac stagnálásáról, enyhe csökkenéséről számolnak be, egyéni eredményeik tekintetében pedig számos előrelépésről adnak hírt. A gyártók a még mindig népszerű hagyományos ízek mellett bátran kísérleteznek újakkal is, amelyeket a fogyasztók nyitottan fogadnak. Az egészségtudatosság globális trendje a szörpöket is utolérte, mind több variáns készül mesterséges összetevők, valamint cukor hozzáadása nélkül.

 

Kisfürjesi Nóra
brand manager
Sió-Eckes

A Sió-Eckes Kft. mint gyümölcsszakértő és a hazai gyümölcsital-kategória vezető gyártója, 2010 óta van jelen a szörppiacon. Kisfürjesi Nóra, a vállalat brand managere úgy látja, hogy reneszánszukat élik a szörpök hazánkban, ami összefüggésben lehet azzal a növekvő fogyasztói igénnyel, amelyre a szörp megoldást kínál: adagolható, kompakt kiszerelésből többpohárnyi italt is készíthetünk egyéni ízléshez igazodva.

A Pölöskei Italgyártó Kft. szakembereinek meglátása szerint a szörp kategória egy számjegyű csökkenést mutat, jóindulattal mondható rá, hogy stagnál.

Takács Károly
kereskedelmi igazgató
Pölöskei Italgyártó

– Ezzel szemben a mi fejlődésünk a visszaváltós üveges szörpértékesítésünk emelkedése eredményeképpen két számjegyű növekedést produkál – tájékoztat Takács Károly, kereskedelmi igazgató.

Deák Boglárka, az Ital Magyarország marketing és PR-managere szintén az elhangzottakat erősíti meg, mint mondja: belföldi értékesítés tekintetében 2018-ban mind mennyiségben, mind értékben stagnáló értékesítés volt jellemző, illetve 2019. 1–9. hónapjának adataiban kis mértékű visszaesés figyelhető meg.

A Méhes-Mézes szörpök forgalmának gyarapodása folyamatos a vásárlók körében.

Gólya János
ügyvezető
Stork Élelmiszer
Manufaktúra

– Mind 2018-ban, mind 2019 eddigi időszakában szörpjeink fogyasztása és népszerűsége a korábbi éveknek megfelelően töretlen növekedést mutat. Egyre többen ismerik fel a magasabb árhoz tartozó minőséget, és egyre többen gondolják azt, hogy ár-érték arány szempontjából előnyösebb, ha a prémium minőséget választják – mondja Gólya János, a Stork Élelmiszer Manufaktúra Kft. ügyvezetője.

 

Természetesség és egészségtudatosság

Deák Boglárka
marketing és
PR-manager
Ital Magyarország

Deák Boglárka szerint a vásárlók tudatossága a szörpértékesítésben is megmutatkozik, a csökkentett cukortartalmú, illetve hozzáadott cukrot nem tartalmazó termékek értékesítése növekszik. Kiszerelés tekintetében az olcsóbb, 1 literes termékek fogynak jobban, ami a fogyasztók árérzékenységére enged következtetni. A saját márkás termékek forgalma kismértékű növekedést mutat a 2019-es évben, míg a brand esetében csökkenés figyelhető meg.

– Az értékesítési csatornák közül esetünkben a legjelentősebb a modern trade, amelyet a tradicionális trade, majd a nagyker követ – tudjuk meg Deák Boglárkától.

Birven Eszter
marketingigazgató
Gramex Drinks

– Nagyon érdekes, hogy ebben a termékkategóriában mennyire hangsúlyos a traditional chain, azaz a hagyományos magyar láncok és a nagykereskedelmi csatorna szerepe – veti közbe Birven Eszter, a Gramex Drinks marketingigazgatója. – A modern trade esetében főleg hiper- és szupermarket kategóriában fordul elő a 2 literes Sconto szörp mint brand, de itt a saját márka jóval erősebb, sőt a diszkontoknál csak a PL van jelen. A Sconto brandnél kellenek az új ízek, mivel ezek segítségével tudjuk a forgalmunkat erősíteni. A saját márkás termékek esetében, mivel végesek a polcok, sokkal nehezebb új ízek bevezetése. A beszerzőket nehéz meggyőzni a jól bevált ízek mellé szükséges új ízekről.

Birven Eszter azt is fontosnak tartja megemlíteni, hogy erre a termékkategóriára is jellemző, hogy egyre inkább a természetes aromákat használják a mesterségesek helyett, hiszen a vásárlók sokkal tudatosabbak, felkészültebbek. Az alapízek (málna, narancs, szamóca) teszik ki a forgalom nagy részét, de ugyanakkor szép számokat produkál a nyári bodza, a közkedvelt kivi és a legtrendibb kaktuszfüge is.

 

Nő az online értékesítés szerepe

Gólya János arra hívja fel a figyelmet, hogy folytatódik az a tendencia, amelynek során a hagyományos disztribúciós csatornák mellett egyre nagyobb szerepet szánnak a vásárlók az online vásárlási lehetőségeknek.

– Ez az élet minden területén tapasztalható, így a mi esetünkben sincs másképp. Fokozni kellett az élőmunka-terhelést az online disztribúciós csatorna kiszolgálására – jegyzi meg a Stork Élelmiszer Manufaktúra Kft. ügyvezetője. – Mint prémium kategória, innovatívnak és meghatározónak érezzük magunkat abban a tekintetben, hogy dominánsan képviseljük – figyelve a piac legkisebb rezdülését is – a meghatározó fejlesztési irányokat. Megnyugvással tapasztaljuk, hogy mind a disztribúciós partnereink, mind pedig a közvetlen vásárlók nyitottan, érdeklődve fogadják az új ízeinket, amelyeket elsőként hozunk ki a piacon.

– Bizonyos hálózatok a saját márkás termékeket újra átgondolják, fejlesztik, ami azt jelenti, hogy nem találja a helyét, illetve a fogyasztót a saját márkás koncepció – veszi át a szót Takács Károly.

Kiemeli: a gyártói brandek stabilak, legalábbis ami a Pölöskei termékeket illeti. Meglátása szerint a környezettudatos csomagolás, a visszaváltható üveg, valamint a környezettudatos csomagolóanyagok irányába várható elmozdulás. A fogyasztói felelősségtudat is kedvezően fejlődik, környezettudatos vásárlások, választások felé halad.

 

Innovációk a csomagolás terén is

A Sió-Eckes Kft. idén ősszel nemcsak gyümölcslevekben újított, de a szörp portfólióján is. Látva a piac dinamikáját és a természetközelibb, magas gyümölcstartalmú termékek iránti kereslet növekedését, idén Sió szörpjeiket lecserélték a polcokon a prémium minőségű Yo szörpökre.

– A Yo 0,7 literes nagy kiszerelésünk korábban is elérhető volt a magyar piacon időszakosan, viszont látva a piac prémiumizációját, elérkezettnek láttuk az időt egy átfogóbb jelenlétre a szörpök polcán. Idén a legnépszerűbb ízek mellett, mint málna, bodza, egy különleges ízt is behoztunk: a 45% gyümölcstartalmú alma-alpesi fűszernövény ízű Yo szörpöt, amely a szénsavas üdítők piacán már ismert, közkedvelt íz, és más szörpgyártó kínálatában nem található meg – ismerteti Kisfürjesi Nóra.

Ezt az alap portfóliót egészítette ki a vállalat további szörpökkel. Ugyancsak újdonság a kisebb kiszerelésű 0,35 literes Yo Fruchtvoll szörptermékcsalád, amely a szörppiacon egyedülálló módon 65%-os gyümölcstartalommal rendelkezik, és emellett –30% cukortartalmú, ami szintén évek óta egyre fontosabb tényező a vásárlási döntés meghozatalában Magyarországon is. A Yo Fruchtvoll 0,35 literes szörpök olyan ínyenc ízekben érhetőek el, mint a sárgabarack, erdei gyümölcsök és fekete ribizli, ezzel is szélesítve a hazai szörpfogyasztók választási lehetőségét, hiszen más márkák kínálatában ezek az ízek nem szerepelnek.

– Szörpjeink nemcsak gyümölcstartalmukban, de csomagolásukban is kiválóak. Mindegyik termékünk könnyen nyitható-zárható cseppmentes kupakkal van ellátva, ezzel is fokozva prémium voltát – fejti ki a brand manager.

– A 2019-es szezon végén kijelenthető, hogy a Pölöskei Italgyártó Kft. korábbi innovációi sikeresek voltak, a 2020-as év stratégiai elképzeléseit most alakítjuk ki. A csomagolás innovációjának tekintetében, cseppmentes kupakkal ellátott termékek gyártását kezdtük el – fűzi hozzá Takács Károly.

Különleges ízek és ízvariánsok

Deák Boglárka arra a jelenségre mutat rá, hogy a szörppiac fogyasztóit két fő csoportra lehet osztani: az egyik ragaszkodik a hagyományos ízekhez, a másik viszont elvárja a folyamatos ízújításokat.

– Arra törekszünk, hogy mindkét követelménynek megfeleljünk. A legnépszerűbb hagyományos Ági ízvariációk a málna, narancs, szamóca, citrus, az új, egyedi ízek közül pedig nagyon kedvelik fogyasztóink a mangó-lótuszvirág, bodza-lime és lime-menta ízeket. Az elmúlt időszak sikersztorija a mézes Ági bevezetése volt, ebből is látható, hogy a fogyasztók elvárják a folyamatos innovációt, és egyre inkább elmozdulnak a minőség felé – jelzi az Ital Magyarország marketing és PR-managere.

A Gramex Drinks esetében a legnagyobb forgalmat a málnaíz generálja, amelyet a narancs követ.

– Jövő évben tervezünk egy erdei vegyes gyümölcs ízű és egy citrusos ízvilágú szörpöt bevezetni a piacra. Reméljük hasonlóan sikeresek lesznek, mint a tavaly piacra dobott kaktuszfüge ízű szörpünk – vetíti előre Birven Eszter.

A Stork Élelmiszer Manufaktúra Kft. szörpjei közül továbbra is a 0,5 literes kiszerelések a legnépszerűbbek. A gyümölcscukros és a hagyományos összetételű szörpök vállvetve, egymás mellett szolgálják a vevők különböző igényeit.

– Folyamatosan fejlesztjük a termékeinket. Emellett nagy hangsúlyt fektetünk a termékeink külső megjelenésére is. Kiemelt gondot fordítunk ezenkívül a környezetvédelmi tevékenységünkre, aminek évek óta az egyik legmarkánsabb jellemzője, hogy csak üvegben értékesítjük a termékeinket. További jelentős lépés lesz, hogy rövidesen áttérünk az FSC minősítésű, környezettudatos csomagolás bevezetésére – nyilatkozza Gólya János.

Budai Klára

Kapcsolódó cikkeink