Tovább erősítjük az agrárkapcsolatainkat Franciaországgal
Franciaország fontos szövetségese hazánknak a Közös Agrárpolitika megerősítése és a forrásainak megőrzése érdekében – közölte Nagy István agrárminiszter, aki hivatalában fogadta Jonathan Lacôte-ot, a Francia Köztársaság budapesti nagykövetét.

Nagy István felhívta a figyelmet a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar megújítására is
A tárcavezető a megbeszélésen kiemelte, Franciaország kiemelt partnere Magyarországnak az európai mezőgazdaság tekintetében, amire jó példa a magyar uniós elnökség alatt elfogadott tanácsi következtetések az európai mezőgazdaság jövője kapcsán. A Közös Agrárpolitikának továbbra is külön költségvetésre és két pillérre van szüksége – tette hozzá.
A miniszter elmondta, Magyarország azt vallja, hogy minden, az Európai Unióba beérkező élelmiszernek ugyanolyan minőségi és nyomonkövethetőségi paraméterekkel kell rendelkeznie, mint az itt előállítottnak. Az orosz-ukrán háború következtében komoly kihívásokat okozott az ukrán mezőgazdasági termékek beáramlása az unióba, mert letörték az árakat és beszűkítették a piacainkat. A gazdák versenyképességét és megélhetését nem veszélyeztethetjük, Magyarország ezért vezetett be behozatali tilalmat, a tranzitot azonban engedélyezi és szigorúan nyomon követi. Hazánk minden eszközzel megvédi a gazdálkodók érdekeit – húzta alá.
Nagy István felhívta a figyelmet a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar megújítására is. A magyar kormány történelmi döntése révén az uniós társfinanszírozás mértékét 80 %-ra emelte, így 2027-ig 2900 milliárd forintot fordítunk az agrárium modernizálására. Ez az összeg, amelyből 600 milliárd forint európai uniós támogatás, 2300 milliárd forint pedig nemzeti forrás, a háromszorosa az eddiginek, aminek felhasználásával átfogóan modernizáljuk az ágazatot – fűzte hozzá a tárcavezető.
Kapcsolódó cikkeink
A tudomány nem ismer határokat
Egy ország jövője a tudásban, az innovációban és azokban a…
Tovább olvasom >Az EU 140 millió eurót fektet generatív mesterséges intelligencia bevezetésére az agrár-élelmiszeriparban is
Az Európai Bizottság négy új pályázati felhívást tett közzé a…
Tovább olvasom >Franciaországban és Olaszországban is elindul a Kaufland online piactere
A Kaufland online piactere 2025 késő nyarától Franciaországban és Olaszországban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Annyi a Temunak és Sheinnek Európában is?
Az amerikai kereskedelmi szigorítások hatására újabb kihívás előtt áll az…
Tovább olvasom >A SZÉP-kártya, az egészségpénztári tagság és az áruhitel is növeli a költési hajlandóságot
A Széchenyi Pihenőkártya mindennapok része: a SZÉP kártya tulajdonos magyarok…
Tovább olvasom >Legalább 16 százalékos drágulást érez a fiatalok fele
Átlagosan 19 százalékos inflációt érzékeltek a fiatalok idén februárban, de…
Tovább olvasom >