Tovább erősítjük az agrárkapcsolatainkat Franciaországgal
Franciaország fontos szövetségese hazánknak a Közös Agrárpolitika megerősítése és a forrásainak megőrzése érdekében – közölte Nagy István agrárminiszter, aki hivatalában fogadta Jonathan Lacôte-ot, a Francia Köztársaság budapesti nagykövetét.

(Fotó: AM/Fekete István)
A tárcavezető a megbeszélésen kiemelte, Franciaország kiemelt partnere Magyarországnak az európai mezőgazdaság tekintetében, amire jó példa a magyar uniós elnökség alatt elfogadott tanácsi következtetések az európai mezőgazdaság jövője kapcsán. A Közös Agrárpolitikának továbbra is külön költségvetésre és két pillérre van szüksége – tette hozzá. A miniszter elmondta, Magyarország azt vallja, hogy minden, az Európai Unióba beérkező élelmiszernek ugyanolyan minőségi és nyomonkövethetőségi paraméterekkel kell rendelkeznie, mint az itt előállítottnak. Az orosz-ukrán háború következtében komoly kihívásokat okozott az ukrán mezőgazdasági termékek beáramlása az unióba, mert letörték az árakat és beszűkítették a piacainkat. A gazdák versenyképességét és megélhetését nem veszélyeztethetjük, Magyarország ezért vezetett be behozatali tilalmat, a tranzitot azonban engedélyezi és szigorúan nyomon követi. Hazánk minden eszközzel megvédi a gazdálkodók érdekeit – húzta alá.
Nagy István felhívta a figyelmet a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar megújítására is
A magyar kormány történelmi döntése révén az uniós társfinanszírozás mértékét 80 %-ra emelte, így 2027-ig 2900 milliárd forintot fordítunk az agrárium modernizálására. Ez az összeg, amelyből 600 milliárd forint európai uniós támogatás, 2300 milliárd forint pedig nemzeti forrás, a háromszorosa az eddiginek, aminek felhasználásával átfogóan modernizáljuk az ágazatot – fűzte hozzá a tárcavezető.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Február 4-től lehet pályázni öntözési beruházások megvalósítására
Kiemelt területként kezeli az öntözéses gazdálkodás fejlesztését az Agrárminisztérium, amely…
Tovább olvasom >Tovább nő a vágómarha termelői ára
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint 2024-ben a szarvasmarha vágása…
Tovább olvasom >Újabb településen erősítette meg a hatóság a kiskérődzők pestise betegséget
A Zalai vármegyei Nagymétnekpuszta, valamint Lenti településeken tartott juhállományoknál is…
Tovább olvasom >További cikkeink
Káosz, döntésképtelenség és bizonytalanság – ezért késik a Mere magyarországi nyitása
Több mint fél éve késik az orosz Mere diszkontlánc első…
Tovább olvasom >FAO: Mérséklődött az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója januárban
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentése szerint az élelmiszer-alapanyagok…
Tovább olvasom >Az élelmiszeripar jövője a fiatalok kezében van
Az élelmiszerbiztonság és -minőség nem csupán az agrárium, hanem a…
Tovább olvasom >