Tovább csökkent a német kiskereskedelmi értékesítés

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 04. 29. 13:01

Márciusban a várakozásokkal ellentétben csökkent Németországban a kiskereskedelmi értékesítés volumene, ez már a második havi csökkenés volt. Az előzetes várakozások 0,2 százalékos bővüléssel kalkuláltak, ezzel szemben a legpesszimistább várakozásokat is felülmúló mértékű, 2,1 százalékos visszaesés mutatkozott a februári felülvizsgált 0,4 százalékos csökkenés után.

A kiskereskedelmi értékesítés volumene így tavaly április óta nem látott szintre csökkent. Éves szinten a visszaesés mértéke 3,5 százalék. Ugyanakkor az első negyedévben 0,2 százalékos bővülés mutatkozott a negyedik negyedévben mért 0,6 százalékos csökkenés után.

Az élelmiszer, italok és dohányárú eladások – melyekről csak évesített adatok elérhetők – 4,8 százalékkal csökkentek 2010 márciusához képest, míg a nem élelmiszer-jellegű termékek forgalmazása 2,4 százalékkal csökkent.

Habár az értékesítés volumene már második hónapja csökken, korai lenne még ebből a vásárlási hajlandóság csökkenésére következtetni, sőt a legutóbbi erre vonatkozó indikátorok épp ennek ellenkezőjét mutatták. Az Európai Bizottság által készített legutóbbi felmérés szerint a kiskereskedelmi vállalatok körében az üzleti hangulat tovább javult mind a jelenlegi, mind a hat hónapra előretekintő várakozásokat figyelembe véve. A Markit Economics kezelésében lévő kiskereskedelmi beszerzőmenedzser index értéke ebben a hónapban három hónapos csúcsra, 45,6 pontra emelkedett, amely 5 ponttal meghaladja az index hosszú távú átlagát – írja a Profitline.hu.

Kapcsolódó cikkeink