Történelmi csúcson a beruházások

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 08. 31. 11:20

A beruházások volumene soha nem látott magasságba emelkedett a második negyedévben, amikor 2760 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg Magyarországon – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán kedden.

 

Rekordmagasságban a beruházások

Videóüzenetében a miniszter elmondta, hogy április-júniusban 10,8 százalékkal több beruházás valósult meg, mint tavaly ilyenkor.

A beruházási ráta 27,5 százalék körül alakulhatott, amellyel Magyarország továbbra is az uniós élmezőnyben szerepel – hívta fel a figyelmet a tárcavezető. A beruházások nemcsak éves, hanem negyedéves alapon is erősödtek: 3,6 százalékos növekedést mértek 2021 első negyedévéhez képest – tette hozzá.

A beruházások növekedését a feldolgozóipar, a gépek és berendezések, a szállítmányozás, a raktározás, a kereskedelem és az ingatlanügyletek fejlesztései húzták – mutatott rá.

Varga Mihály szerint a támogató költségvetési politika eredményei, „tehát az, hogy nem megszorításokkal, hanem a fejlesztések ösztönzésével válaszolt a kormány a válságra”, már a beruházásokban is megmutatkoznak.

Tavaly a kormány 4000 milliárd forintot fordított a fejlesztések támogatására – emlékeztetett a pénzügyminiszter utalva arra, hogy várhatóan idén is ugyanennyit költenek erre a célra. Jövőre várhatóan 6000 milliárd forintból ösztönzi a kabinet a beruházásokat – fűzte hozzá.

„Folytatjuk a gazdaság újraindítását, a cél az, hogy megőrizzük a magyar gazdaság lépéselőnyét és dobogós helyét az uniós rangsorban” – összegezte a miniszter. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink