Torkos Csütörtök: mintegy 160 ezer vendég

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 03. 21. 09:00

Mintegy 160 ezer vendég használta ki az idei Torkos Csütörtök-akciót ezernél is több hazai étteremben.

A Magyar Turizmus Zrt. felmérése szerint a válaszadó éttermek 28,2 százaléka Budapesten, 53,9 százaléka vidéki városokban, 17,9 százaléka pedig egyéb településen várta a vendégeket. Idén – akárcsak 2011-ben – az éttermek csaknem negyede első ízben csatlakozott a kezdeményezéshez, a „tapasztalattal rendelkező” éttermek fele pedig arról számolt be, hogy a korábbi akciók hatására bővült a vendégkörük.

A vendégek 85,8 százaléka az étterembe érkezéskor már tudott az akcióról, Budapesten közel 100 százalékos volt a kezdeményezés ismertsége. Az éttermek átlagosan 153 főt láttak vendégül Torkos Csütörtök napján, de ebben igen nagy eltérések mutatkoztak. A részt vevő éttermek számát figyelembe véve február 23-án összesen körülbelül 160 ezren torkoskodtak, a vendégek több mint 80 százaléka előzetesen asztalt is foglalt – közölte a Magyar Turizmus Zrt. az MTI-vel.

Minden 100 étteremből 70 jóval kedvezőbb, további 25 pedig kedvezőbb vendégforgalomról adott számot, mint ahogy az egy átlagos februári napon várható lett volna. Az éttermek 40,2 százaléka számára a bevételek jóval kedvezőbben, további 47 százalék számára kedvezőbben alakultak az adott napon. Teltház miatt az éttermek 55,6 százalékának kellett visszautasítania vendégeket Torkos Csütörtökön.

A fogyasztói visszajelzések, amelyekről az éttermek negyede szolgáltatott információkat, döntően pozitívak voltak. A vendégek jó kezdeményezésnek tartják a Torkos Csütörtök-akciót, és – bár az egy adott naphoz kötődik – szívesen vennének igénybe hasonló kedvezményeket az év más napjain is. Az ételek és italok mellett általában a kiszolgálással is elégedettek voltak a vendégek.

Idén a kereskedelmi szálláshelyek is bekapcsolódhattak az akcióba Torkos Csomagok kialakításával: a Torkos Csütörtökön kapott éttermi számla vagy az éttermekbe eljuttatott szórólapok felmutatásával a vendégek a csatlakozott szálláshelyeken minimum 20 százalékos kedvezményt kapnak vagy ajándék szolgáltatásokban részesülnek, jellemzően április végéig. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink