Töretlenül terjeszkedtek tavaly is

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 03. 30. 12:51

Még hány nagy eladóterű üzletet bír el a magyar piac, meddig tarthat a boltláncok terjeszkedése? A kérdést az FMCG-szektorban működő vállalatok vezetői közül többen is feltették nekem az utóbbi időben. Akadt, aki hozzátette: nem gondolta volna, hogy a pénzügyi válság időszakában sem lankad egyes cégek expanziós lendülete.

Ilyenkor általában azt szoktam válaszolni, hogy az élelmiszer-kiskereskedelem koncentrációja hazánkban még nem ért véget. Sőt, bolthálózatunk még mindig elaprózott nemcsak Nyugat-Európa, de egyes közép-, illetve kelet-európai országokhoz képest is.

Tavaly legnagyobb ütemben, 25 százalékkal az Aldi bővítette hálózatát. A Tesco szupermarketek száma 21, a hipermarketeké 14 százalékkal emelkedett, 2009-hez viszonyítva. Két diszkont, a Lidl és a Penny Market terjeszkedett még múlt évben figyelemre méltóan; előbbi üzletszáma 11, utóbbié 5 százalékkal nőtt.

Stratégiai és taktikai megfontolások egyaránt tükröződnek abban, hogy tavalyelőtt még nyitott új üzletet, múlt évben viszont nem lépett tovább az Auchan, Interspar, dm és Rossmann.

Fontosnak tartok megemlíteni két fontos trendet, a fenti felsorolás tükrében. Egyik, hogy a négy diszkontlánc közül három töretlenül terjeszkedett tavaly is. Másik: egyes vállalatok mind nagyobb súlyt fektetnek a többcsatornás működésre. Így a Tesco hipermarketjei mellett előtérbe kerülnek szupermarketjei, és ezeken belül a lakóhely közeli Tesco Express üzletek is. A Spar a 2009-ben nagyra nőtt szupermarket-hálózat mellett az Interspar hipermarketek révén áll több lábon. A CBA szintén tett lépéseket a több csatorna irányába, elsősorban Príma profiljával és az első öt Cent diszkonttal.

Figyelemre méltóan változik a drogériák helyzete azzal, hogy a Schlecker kivonul a magyar piacról. Ez mínusz 22 üzlet mellett azt is jelenti, hogy egy, más országokban erős konkurens nálunk kiszállt a versenyből.

Mi várható? Hazánk általános élelmiszerüzleteinek csak valamivel kevesebb, mint fele tartozik valamelyik lánchoz. Az enyhe többséget alkotó önálló boltok zöme, mintegy 80 százalékuk az 50 négyzetméteres és kisebb szegmensbe tartozik. Leginkább a gyengék szorulnak ki a piacról a változó vásárlási szokások, valamint vásárlói elvárások következtében.

Szalókyné Tóth Judit

ügyvezető igazgató

Nielsen

Kapcsolódó cikkeink