Tökéletes hűtési lánc szárazjéggel a METROMAX-nál

Szerző: Ipacs Tamás Dátum: 2022. 08. 10. 09:01

A METRO kiszállító üzletága, a METROMAX ügyfelei még a legnagyobb kánikulában is úgy kapják kézhez a megrendelt árut, mintha csak akkor vették volna ki az áruházi mélyhűtőből. Egy innovatív hűtveszállítási megoldásnak köszönhetően ugyanis a szállítás során a hűtési lánc mindvégig sértetlen marad. 

A szárazjég a széndioxid cseppfolyós formájából hirtelen nyomáscsökkenés hatására keletkezik

 

A székesfehérvári pilot projekt

Elsőként a székesfehérvári áruházának kiszállítási üzletágában alkalmazta a METRO a Messer cég technológiai újítását. A 2019-ben elindult fejlesztés eredményeként a tesztüzem 2020-ban indulhatott el. A METRO a kezdetektől pilot projektként kezelte az ügyet, ezért a székesfehérvári tapasztalatokra építve látta el 2022 július végéig nagy kiszállító áruházait szárazjeges szállítási rendszerrel, mely annyira jól bevált, hogy a nemzetközi üzletlánc országhatáron túli tagjai is érdeklődnek iránta.

A szárazjeges megoldás bevezetésére azért volt szükség a METROMAX-nál, mert egyszerre két terület is kapacitásbővítést igényelt: az egyik a tárolást érintette, a másik a kiszállítás alatti egyenletes hőmérséklet biztosítását. Korábban a szállításra összekészített, fagyasztott árukat tartalmazó konténereket egyszerűen betolták a mélyhűtő kamrákba, ahol ezáltal helyhiány alakult ki. Ma azonban a szárazjeges konténerekben tartósan – akár 36 órán keresztül! – mínusz 20 fokon tartható a szállítmány, nem szükséges helyet szorítani nekik a mélyhűtő kamrákban.

 

Hűtőakku helyett speciális szárazjég-rekesz

Az elavult hűtőakkus technológiát a hűtőkonténerek innovatív felújításával tudta gazdaságosan lecserélni a METRO: a hűtőakkuk helyén szárazjég tárolására szolgáló speciális rekeszeket alakítottak ki, melyekbe egy töltőpisztoly segítségével adagolható a megfelelő mennyiségű szárazjéghó. A szárazjég a széndioxid cseppfolyós formájából hirtelen nyomáscsökkenés hatására keletkezik: a töltési folyamat zárt, közben a szárazjéggel való fizikai kontaktusra a kezelő részéről még véletlenül sem kerülhet sor. A szárazjégadagoló és tároló eszközök igényre szabásával azonban még nem ért véget a fejlesztés: kezdetét vette egy hónapokig tartó tesztelési folyamat. optimalizálni kellett a rendszert a külső hőmérséklet változásainak függvényében. Külön érdekesség, hogy a nagyobb konténerekben az említett szárazjeges tároló rekeszek 2/3 – 1/3 részben vannak felosztva: a kisebbik rekeszt megtöltve +4 fokon, a nagyobb rekeszt megtöltve -20 fokon szállítható az áru. Így a konténerek hűtött és mélyhűtött áruk szállítására is alkalmasak.

 

 A nagykereskedelemben egyedülálló

A komplex fejlesztés eredményeként egy olyan megoldás jött létre, melynek köszönhetően az összes fagyasztott termék egyszerre, azonos minőségben juttatható célba, legyen az hús-, csemege- vagy halosztályról származó áru. Ez azt jelenti, hogy a nagykereskedelemben a METRO teljesen egyedülálló módon egy időben, ugyanabban a járműben képes normál hőfokú, hűtött és fagyasztott termékeket szállítani!

Szárazjeges hűtveszállítási rendszert használnak a METRO budakalászi kiszállítóközpontja, a miskolci, szombathelyi, pécsi egységei, s idén augusztustól a debreceni és győri áruházai is. Egy átlagos nap METROMAX forgalmát nézve a főszezon alatt 30-40 hűtőkonténer – akár 2,5 tonna áru – hagyja el naponta az áruházi kiszállítópontok valamelyikének raktárát, és érkezik meg úgy, mintha éppen akkor vették volna ki a mélyhűtőből.

Kapcsolódó cikkeink