Többszörös Superbrands a CEWE
Magyarország vezető fotókidolgozással és fotókönyv készítéssel foglalkozó cége, a CEWE 2015-ben már 4. alkalommal nyerte el a Superbrands, és idén először a Business Superbrands címet.
A CEWE Fotókönyvet Magyarországon a megkérdezettek 57 százaléka ismeri, valamint a vevők több mint fele kedveli és tartja rokonszenvesnek – derült ki a Superbrands védjegy odaítélése során a GfK Hungária Piackutató Intézet által végzett 800 fős, országos reprezentatív fogyasztói kutatásból.
Idén tizenegyedik alkalommal ült össze a jelenleg 21 tagú, független szakemberekből álló bizottság, amely a márkák elismertségét és népszerűségét bizonyító címet odaítéli, és 4. alkalommal találták úgy, hogy a CEWE Fotókönyv márka kiérdemli a Superbrands jelzés használatát. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának védjegyadatbázisában több mint százötvenezer olyan nemzeti védbejegyzés található, amely alapjául szolgál a magyarországi szupermárkák kiválasztásának, a bírák figyelembe vették az adott brand tradícióját, történelmét, piaci szereplését, márkareputációját, a vállalat goodwilljét, etikai megítélését, közismertségét, valamint tudatos innovációját, márkastratégiáját.
A CEWE Magyarország emellett elnyerte a Business Superbrands 2015 címet is, amely az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait emeli ki: olyan magyarországi cégeket, amelyek más vállalkozásokkal, partnerekkel is kapcsolatban állnak. A bizottság elé kerülő mintegy 4000 márkát/céget tartalmazó lista a Bisnode adatbázisa alapján, továbbá a jelentős hazai szakmai szervezetek és szövetségek ajánlásainak figyelembevételével jött létre.
„Mindkét díj hatalmas elismerés számunkra, hiszen megerősít minket abban, hogy a kívülálló szakemberek, valamint a vásárlók szerint is jó úton járunk, akár a fogyasztói piacot, akár az üzleti együttműködéseket tekintve” – emelte ki Ablonczy László, a CEWE Magyarország kereskedelmi igazgatója.
Kapcsolódó cikkeink
Ha egy márka nem áll ki jó ügyért, a márkáért sem éri meg kiállni − erről is szólt a Superbrands 2023. évi magyarországi díjátadó gála
2023-ban is nagy számú, közel 100 díjazott márka részvételével rendezték…
Tovább olvasom >Fenntartható fejlődés a Superbrands 2023 Program üzenete
2023-ban is nagyszámú, közel 100 díjazott márka részvételével rendezik meg…
Tovább olvasom >120 éves az első biztonsági pengés borotva
Eddig összesen 16, 2017 óta pedig minden évben Superbrands díjat…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Tesco egész évben támogatja a fogyatékossággal élők befogadását
A másképpen épek munkahelyi befogadásának jelentőségére is ráirányítja a figyelmet…
Tovább olvasom >Komoly bírságot kapott az Extreme Digital-eMAG Kft.
Számos ponton jogsértő volt az Extreme Digital-eMAG Kft. ügyféltájékoztatási tevékenysége,…
Tovább olvasom >Téli hidegben is jólesik a sör: itt az adventi időszak legújabb slágere: a Belle-Vue Kriek forralt sör!
Sör télen? Bár elsőre furcsa lehet a felvetés. De a…
Tovább olvasom >