Több támogatást kaphatnak a jövőben a vállalkozók

Szerző: Trademagazin Dátum: 2017. 05. 22. 09:56

A vállalkozók a kormány legfontosabb szövetségesei, akik maguknak és másoknak is képesek munkát adni – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.

Lázár János a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági fórummal összekötött küldött közgyűlésén elmondott előadásában kifejtette: a kormány azt kutatja, hol van még potenciál a gazdasági növekedés erősítésére. Ezért jövő pénteken, amikor a miniszterelnök a Modern városok program keretében Hódmezővásárhelyre érkezik, Orbán Viktor figyelmébe ajánlják a Békéscsaba-Hódmezővásárhely-Szeged-Szabadka együttműködést – tette hozzá.

A térség országgyűlési képviseletét is ellátó politikus szerint fontos, hogy a közlekedést is fejlesszék, ezért támogatják a 47-es főút négysávúsítását. Az együttműködés észak irányába Debrecenig bővíthető – közölte. Kiemelte: fontos a humán erőforrás fejlesztése is, ugyanis a térségben van még szabad munkaerő, ezért kiemelt feladat a megfelelő szakképzés megszervezése.

MTI

Kapcsolódó cikkeink