Több mint öt tonna hulladéktól szabadították meg önkéntesek a Tisza árterét

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 07. 29. 09:56

Önkéntesek gyűjtöttek össze több mint 5 tonna hulladékot a Tiszából és annak árteréből a II. Tisza-tavi PET Kupán júniusban. A szervezők és az önkéntesek munkáját a Laptophardware.hu két felújított laptoppal honorálta, így a következő, július végi, kilencedik alkalommal szervezett Felső-Tiszai PET Kupa során már ezek is a segítségükre lesznek. 

A PET Kupa egy civil kezdeményezés, amely célja, hogy felszámolja a Tisza hulladékszennyezését, ami óriási környezet- és természetvédelmi problémát jelent hazánkban.  A második alkalommal megtartott Tisza-tavi versenyen idén 11 pethajós csapat vett részt. A tavalyi évhez hasonlóan idén is főként a Tiszából és annak árteréből gyűjtötték össze a jellemzően PET-palackokból felgyülemlett hulladékot.

Doró Viktória, a PET Kupa kommunikációs munkatársa kiemelte, hogy tevékenységükhöz kapcsolódóan a verseny közben a lelkes önkéntesek mellett nagy szükségük van számos műszaki eszközre is, így hatalmas segítséget jelent számukra az a két laptop, amit a Laptophardware.hu-tól kaptak.

Nem csupán anyagi, hanem fenntarthatósági szempontból is nagyon lényeges, hogy sok esetben jobb megoldás lehet az elektronikai eszközöket szervizbe vinni és megjavíttatni, mint egyből lecserélni egy új darabra. Munkánk során igyekszünk erre felhívni az ügyfeleink figyelmét, emellett pedig örömmel támogatunk olyan kezdeményezéseket, mint a PET Kupa, ugyanis a környezetvédelem mindannyiunk közös érdeke

– hangsúlyozta Krajnyák Tamás, a Laptophardware.hu operatív vezetője.

A PET Kupa Civil Szervezet munkatársai és önkéntesei az egyik laptopot elsőként azon a közelmúltban indult Tisza Expedíción használják, amelynek során a Fehér- és a Fekete-Tisza forrásától egészen a Duna torkolatig hajóznak le. Az eszköz nagy segítséget jelent az expedíció alatt, ugyanis ennek segítségével tárolják és szerkesztik a napközben készített hang- és képanyagokat.

Kapcsolódó cikkeink