Több mint negyvenöt kiállító az idei Debrecziner Gourmet Fesztiválon

Dátum: 2019. 06. 14. 11:20

Több mint negyvenöt kiállító, köztük éttermek, cukrászdák, kistermelők mutatkoznak be péntektől vasárnapig a 4. Debrecziner Gourmet Fesztiválon a nagyerdei a Békás-tó partján – közölték a szervezők a rendezvény helyszínének csütörtöki sajtóbejárásán.

Széles Diána (Fidesz-KDNP), Debrecen turisztikáért felelős alpolgármestere azt mondta, hogy a rendezvénnyel a vidék legnagyobb gasztrofesztiválja címre pályáznak. A szakma is egyre komolyabban veszi a gourmet fesztivált: az ország különböző részein működő minőségi éttermek jelezték részvételüket az idei találkozóra – tette hozzá.
Balogh Károly, a Debrecen Gasztronómiájáért Alapítvány kuratóriumi tagja, a Debrecziner fesztivál ötletgazdája bejelentette: alapítványukkal és a helyi szakképzési centrummal közösen a város elindítja a Debrecziner Gourmet Akadémiát, amelynek kurzusain a fiatalok neves szakemberektől tanulhatják az igényes gasztronómia alapjait.
Hozzátette: az céljuk, hogy ne kerülhessen ki a szakképzésből olyan szakács, aki nem ismeri a hagyományos magyar konyha ízeit, a magyaros ételeket, a nemzeti gasztronómia értékeit. Ugyanakkor szeretnék lerövidíteni a kereskedelmi láncot és minél több őstermelőt összekötni közvetlenül a felhasználó éttermekkel, hogy friss, az adott étterem környezetében termelt alapanyagokhoz juthassanak, és újra felfedezzék a környékük emblematikus ételeit – jelezte a szakember.
Dudás Szilárd, a fesztivál szakmai vezetője hozzátette: az idei rendezvényen 14 hagyományos étterem és több street food étkezde ételeit kóstolhatják meg az érdeklődők, de cukrászdák, környékbeli kistermelők, valamint Szabadfi Szabolcs pék kovásszal készült kenyereinek kínálatából is válogathatnak a látogatók, akiknek neves séfek látványos főzőshow-kat is tartanak a gasztroszínpadon.
Az ételek mellett széles italkínálattal és koncertekkel várják a vendégeket. Péntek és szombat este ismert muzsikusok – Iván Szandra énekes, Jász Andris szaxofonművész és Rakonczai Imre – állnak színpadra – jelezte Bódor Edit, a helyi Főnix rendezvényszervező igazgatója.
A fesztivál keretében jótékonysági főzést is rendeznek, amelynek a teljes bevételét a debreceni Leukémiás Gyermekekért Alapítványnak ajánlják fel.
Az idén is átadják a tavaly hagyományteremtő szándékkal elindított Debrecziner Gourmet-díjat, amelyet a közönség szavazata alapján legjobbnak ítélt étterem kap meg – hangzott el a sajtótájékoztatón. (MTI)