Több mint hétszáz üveg befőttel segítik a kecskeméti nagycsaládosokat

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 09. 27. 11:00

Mintegy hétszáz üveg saját készítésű befőttet adtak át a kecskeméti, hetényegyházi és városföldi nyugdíjasok a Tápláló szeretet program keretében hétfőn a Kecskeméti Nagycsaládosok Egyesületének.

Áder János; Herczegh Anita

Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége befőtteket ad át Nyilas Kálmánnénak, a Tápláló szeretet program kezdeményezőjének a Naplemente Idősek Klubjában, Kecskemét-Hetényegyházán 2016. szeptember 26-án. MTI Fotó: Ujvári Sándor

A Kecskemét-Hetényegyházán megtartott ünnepségen Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége úgy fogalmazott: a nyugdíjasok felajánlásukkal bebizonyították, hogy nemcsak anyagiakkal lehet a rászorulókat támogatni, hanem kétkezi munkával is.
Kiemelte: cselekedetük jó példa arra, hogy nem kell nagy, világra szóló tettekben gondolkodni.
Mindenki meg tudja találni a saját környezetében azt, hogy képességeihez, erejéhez és anyagi lehetőségeihez mérten mivel tud másoknak segíteni – mondta Herczegh Anita.
A köztársasági elnök felesége a programot 200 kilogramm cukorral, továbbá öt üveg saját készítésű lekvárral, lecsóval és paradicsommal támogatta.
A Tápláló szeretet programot a Nógrádi Napraforgó Hagyományőrző és Szociális Egyesület indította útjára a gazdasági válság idején. A szervezet elnöke, Nyilas Kálmánné a földeken maradt termények feldolgozását tűzte ki célul, hogy az így elkészült befőttekkel és savanyúságokkal rászoruló családoknak segíthessenek.
Ötlete támogatókra talált, és már az első évben, 2009-ben 360 üveget töltöttek meg az önkéntesek. A programhoz az évek során a környező települések is csatlakoztak, és ennek köszönhetően tavaly már 6255 üvegnyi ajándékot adtak át a nagycsaládosoknak.
Nyilas Kálmánné emlékeztetett: a programot az Európai Unió 2013-ban a legjobb gyakorlatot megvalósító programok közé sorolta.
Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke meghatónak nevezte a szeretet kifejezésének ezt a formáját, amire véleménye szerint nagy szükség van a mai világban.
Egyrészt az időseknek hasznos elfoglaltságot ad, hiszen tudásukra, tapasztalataikra alapozva alkothatnak, és kétkezi munkájukat ajándékozhatják másoknak. A családok felelőssége pedig, hogy átérezzék, a nem futószalagon készült, gondos kezek munkája értékes ajándék. A címkékkel pedig mindegyik üveg egyedivé is válik – tette hozzá.
Az idei adományok elkészítésén már tizenhárom településen – Diósjenőn, Drégelypalánkon, Kecskeméten, Nógrádon, Horpács, Hetényegyháza, Tolmács, Rétság, Városföld, Salgótarján, Kétbodony, Nőtincs és Szátok – mintegy kettőzázan dolgoztak. A hetényegyházi Naplemente Idősek Klubja kezdeményezésére a helyi, a kecskeméti és a városföldi nyugdíjasok 614 üveg, mintegy harmincféle terméket – köztük lekvárokat, szörpöket, befőtteket, savanyúságokat és zöldségeket – ajándékoztak a Kecskeméti Nagycsaládosok Egyesületének. A programhoz Kecskemét polgármestere is csatlakozott. Szemereyné Pataki Klaudia a helyi Pallas Athéné Egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Karának hallgatói által a helyi tangazdaságban készített 100 üveg tartósítószermentes gyümölcslevet ajánlott fel. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink