Több mint 2 milliárd dolláros befektetést tervez az IKEA Oroszországban
Az IKEA oroszországi leányvállalata azt tervezi, hogy legalább 2,1 milliárd dollárt fektet be az Oroszországban működő 14 bevásárlóközpontjának fejlesztésébe és korszerűsítésébe – közölte a The Wall Street Journal című újság szerdán.
A MEGA néven ismert plázák hálózatát működtető IKEA Centres Russia először a moszkvai régióban lévő két bevásárlóközpont területét szándékozik megnövelni 15-20 százalékkal.
A következő tíz évben újabb üzletközpontokat építenének Oroszország keleti részén, de egyelőre a meglévő plázák bővítésén van a hangsúly.
A svéd IKEA a világ legnagyobb bútor-kiskereskedelmi konszernje, összesen 328 áruházzal rendelkezik 28 országban, franchise rendszerében pedig több mint 40 áruház üzemel.
Oroszországban 2000 óta működik, és már 14 bevásárlóközpontja van: az átlag 200 üzletből álló plázák területének mindössze 1,4 százaléka kiadó, látogatóinak száma pedig évente 275 millió körül mozog.
Az IKEA május végén közölte, hogy bővíti a bútorgyártást és tárolókapacitásait a Moszkvai területen. A tervek szerint 2017 negyedik negyedévére 6 milliárd rubeles (94 millió dollár) beruházással egy 18 ezer négyzetméteres bútorgyárat és 128 ezer négyzetméternyi raktárépületeket húznak fel.
A Moszkva és Szentpétervár között fekvő Velikij Novgorod városban áprilisban indult el a termelés tesztüzemmódban az IKEA új gyárában. Az 50 millió eurós beruházással létrehozott gyárban az orosz piacon leginkább kelendő lakásbútorokat állítanak elő. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az IKEA a vásárlók oldalán állva több mint 2,1 milliárd eurót fektetett be az árak csökkentésébe
Ma az Ingka Csoport 39,6 milliárd eurós IKEA kiskereskedelmi forgalomról adott hírt…
Tovább olvasom >A munkaerőhiány lesz a következő évtized legnagyobb kihívása az X5 Retail Group szerint
Igor Shekhterman, a cég vezérigazgatója szerint az X5 jelentős növekedés…
Tovább olvasom >Az IKEA új kollekciója elhozza otthonainkba a svéd természetet
A gyermekeknek szóló, SKOGSDUVA kollekciót a varázslatos svéd erdők ihlették,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb üzletet nyitott Szegeden a PENNY
Október 10-én Csongrád-Csanád vármegyében nyitotta meg legújabb üzletét a PENNY.…
Tovább olvasom >Adományozással ünnepli 100. áruházának nyitását a JYSK Magyarország
Október végén Debrecenben nyílik a JYSK legújabb áruháza, amely hazánkban…
Tovább olvasom >Izgalmas időszak a magyar csomagküldő piacon: kihívások és átalakulások a szektorban
A magyarországi csomagküldő cégek az elmúlt években számos kihívással szembesültek,…
Tovább olvasom >