Több mint 1,2 milliárd forintnyi turisztikai fejlesztés Bács-Kiskunban
Turisztikai fejlesztésekre több mint 1,2 milliárd forintot fordíthatnak Bács-Kiskun vármegyében az európai uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretéből – tájékoztatta a vármegyei önkormányzat elnöke az MTI-t.
Vedelek Norbert (Fidesz-KDNP) elmondta: az új borturisztikai fejlesztések élhetőbbé teszik a térséget, javítják a szolgáltatások minőségét, valamint hozzájárulnak a helyi gazdaság élénkítéséhez. A most induló projektek összekapcsolják a vármegye természeti és kulturális értékeit, modern és fenntartható turisztikai infrastruktúrát hoznak létre, miközben hosszú távon is versenyképesebbé teszik Bács-Kiskun turizmusát – fogalmazott.
A térség borturisztikai és aktív turizmusának erősítése érdekében egy öt kilométer hosszú kerékpárút épül mintegy 646 millió forintból Császártöltés és Hajós-Pincefalu között. Az új útvonal a Dél-Őrjeg NATURA 2000 védettségű Hajósi kaszáló és löszpartok természetvédelmi területen halad keresztül, lehetőséget adva a természetjáróknak és a kerékpáros turistáknak a térség különleges természeti adottságainak felfedezésére.
A fejlesztés szervesen illeszkedik a már meglévő turisztikai infrastruktúrába, hiszen Hajós-Pincefalut már most is kerékpárút köti össze a városközponttal, ahol a hajósi érseki kastély is található. Az új szakasz kiépítésével a vármegye kerékpárút-hálózata jelentősen bővül, és a jövőben további szakaszok megvalósítása is várható – tette hozzá.
A kerékpárút-hálózat bővítése mellett a térség borturisztikai központját, a Hajós-Pincefalut is tovább fejlesztik. A több mint 367 millió forintos támogatásból a projekt részeként megnyílik a Cabernet Látogatóközpont alatti pincerendszer, amely egyedülálló élményt kínál majd a borkedvelőknek és a turistáknak.
A fejlesztések során rendezvényhelyszínek újulnak meg, interaktív turisztikai applikáció készül, és korszerű technikai eszközöket szereznek be, hogy a kulturális és gasztronómiai események még színvonalasabb környezetben valósulhassanak meg – ismertette.
Mint mondta, a beruházás célja, hogy a pincefalu komplex módon fenntartható turisztikai attrakcióvá váljon, amely a hagyományok megőrzése mellett a modern látogatói igényeknek is megfelel.
Vedelek Norbert elmondta: a vármegye egyik legjelentősebb természeti és turisztikai célpontja a Vadkerti-tó térsége, amely folyamatos fejlesztések révén egyre vonzóbbá válik a családosok, a fiatalok és az aktív kikapcsolódást keresők számára.
A mostani beruházás részeként egyebek mellett megújul a strand területe és új fedett teraszok épülnek. A fejlesztés kiemelt célja az ökoturisztikai kínálat bővítése is, ezért a szikes tavak élővilágát bemutató interaktív vízi tanösvényt is kialakítanak, amely a természetvédelmi ismeretterjesztést is elősegíti.
Kiemelte, hogy a fejlesztések hozzájárulnak ahhoz, hogy a Vadkerti-tó egész évben vonzó turisztikai célpontként működjön.
Vedelek Norbert szerint „a támogatások révén új fejezet nyílik a vármegye turizmusában„, hiszen a három beruházás nemcsak az egyes településeket fejleszti, hanem egy egységes, összekapcsolódó turisztikai hálózat kialakulását is elősegíti Bács-Kiskun vármegye egész területén. A kerékpáros turizmus, a borturizmus, a kulturális és örökségturizmus, valamint az ökoturizmus együttesen járulnak hozzá a régió turisztikai arculatának megerősítéséhez, és lehetőséget teremtenek arra, hogy a vármegye egy kiemelkedő, fenntartható turisztikai desztinációvá váljon az elkövetkező években – fogalmazott a vármegyei önkormányzat elnöke.
Kapcsolódó cikkeink
A világ legjobb gasztronómiai városai 2025-ben – New Orleans a csúcson
A Time Out magazin több ezer helyi lakos bevonásával állította…
Tovább olvasom >Szallas.hu: a hétvégén a nemzeti ünnep eseményei mellett Eger, Budapest és Gyula a legkeresettebb úti cél
A március 15-ei nemzeti ünnep eseményei mellett népszerű program lesz…
Tovább olvasom >Nyolc területen már megfigyelhető fordulat a gazdaságban
A gazdaságban már nyolc területen megfigyelhető fordulat: a foglakoztatás, a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos Kereskedelmi Szövetség: az árrés nem profit!
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kereskedő tagvállalatai az elmúlt…
Tovább olvasom >Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: a kereskedők 10 százaléknál többet nem rakhatnak rá a beszerzési árra
Március közepétől a kormány 10 százalékban maximalizálja az árrést 30…
Tovább olvasom >Árrésstop kontra áfacsökkentés: megoldás az inflációra vagy politikai viták terepe?
A kormány március közepétől életbe léptette az árrésstopot, amely szerint…
Tovább olvasom >