Több mint 10 ezer pillepalackot gyűjtöttek eddig a PET Kupán

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 07. 24. 11:07

Túl van a táv nehezén a harmadik tiszai PET Kupa 16 hajóból álló legénysége, amely négy nap alatt eddig több mint 10 ezer pillepalackot halászott ki a Tiszából, így már két nappal a verseny vége előtt megdőlt a tavaly gyűjtött szemétrekord.

petkupa

A kalózok pénteken vágtak neki az utolsó előtti napnak, hogy saját készítésű pillepalack hajóikkal megtegyék a Tuzsér és Révleányvár közötti 17 folyamkilométeres távot – közölték a szervezők az MTI-vel.
A PET Kupa célja, hogy felhívja a figyelmet a Tisza fokozódó szennyezésére és eközben a „legénység” minél több pillepalackot szedjen össze a folyóból. A szemét túlnyomó része később újrafelhasználásra kerül.

A verseny fontos célja az is, hogy egybekovácsolja a Tisza-menti települések lakosait, a helyi közösségeket. Az idei PET Kupán ott van a tavalyi nyertes Vásárosnamény csapata, és PET hajót indított Zsurk és Cigánd is.

A projekt során a bevont szakértők monitorozzák az ártérben található hulladékhegyek pontos helyzetét és méretét is, hogy elkészülhessen egy hiánypótló hulladéktérkép, rámutatva a kritikus helyszínekre és hulladékfajtákra. Ennek távlati célja, hogy megkezdődhessen egy határokon átnyúló, nemzetközi együttműködés az ismétlődő Tiszai PET-palack áradat megállítására, és a Tisza mellékfolyóinak kitisztítására.

A verseny július 17-én kezdődött és szombaton fejeződik be, a hajóépítés és a rajt helyszíne a Felső-Tisza, Vásárosnamény környékének Tisza-partja volt, a cél pedig Cigánd lesz, ahol minden évben ünnepséggel készülnek a PET hajók befutására. A verseny első két napja a szemétszedésről és a hajóépítésről szólt, ezt követte a hatnapos folyami szakasz. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink