Több hónapnyi emelkedés után megtorpant a kereskedelmi bizalmi index

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 10. 06. 00:00

A GKI Gazdaságkutató Zrt. (www.gki.hu) által – az Európai Unió támogatásával – készített felmérés szerint szeptemberben nem változott az elmúlt hónapok trendje.

Szeptemberben az ipari bizalmi index
értéke jelentősen csökkent, s ezzel folytatódott
az egész évre jellemző, az európai
tendenciáknak megfelelő markáns romlás. Az
elmúlt és a következő időszak termelésének,
a rendelésállománynak – ezen belül
különösen az exporténak – és a
készleteknek a megítélése egyaránt
romlott. Az áremelési szándék viszont
enyhén csökkent, miközben a foglalkoztatási
szándék (minimálisan) javult.

Az építőiparban viszont
szeptemberben is folytatódott az egész évre
jellemző, hullámzásokkal kísért szerény
javulás. A cégek termelési helyzetről alkotott
véleménye nem változott, rendelésállományukról
és foglalkoztatási szándékukról
viszont a korábbinál érezhetően pozitívabban
nyilatkoztak. Áremelési terveik erőteljesebbek az egy
hónappal és az egy évvel ezelőttinél is.

A kereskedelmi bizalmi index értéke
a szinte az egész évre jellemző emelkedés után
szeptemberben megtorpant, minimálisan, de csökkent. A
rendelések várható alakulására
vonatkozó várakozásuk azonban enyhén
javult, miközben a készletszint megítélése
romlott augusztushoz képest. A következő három
hónapra várt átlagos áremelkedés
mértéke alig változott.

A szolgáltató szféra
várakozásai hónapok óta javulóak,
s szeptemberben is kedvezőbb voltak a várt forgalom,
üzletmenet és foglalkoztatási hajlandóság
szempontjából.
A magyar gazdaság kilátásait
szeptemberben az ipari és építőipari cégek
jelentősen rosszabbnak látták, mint egy hónappal
korábban, a kereskedelmi cégek véleménye
nem változott, a szolgáltatóké viszont
javult. E tekintetben pesszimistább lett a lakosság is.
A GKI fogyasztói bizalmi index
értéke 2008 júliusában – ha csak
szerény mértékben is – de kitört két
éve jellemző, rendkívül pesszimista sávból,
s azóta lényegében változatlan.
Szeptemberben különösen saját várható
pénzügyi helyzetét látta reménytelibbnek
a lakosság, de érezhetően tovább csökkentek
inflációs várakozásai is. A megtakarítási
lehetőségek minősítése viszont nem változott.

Kapcsolódó cikkeink