Tízmillió forint értékű ajándék a Mikulásgyárba

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 12. 17. 10:20

Tízmillió forint értékű ajándékot, szolgáltatást ajánlottak fel a fővárosi közműcégek a MikulásGyárnak hétfőn.

Az átadáson a MikulásGyár fővédnöke, Tarlós István főpolgármester arról beszélt: a Városháza labdákkal, rajzeszközökkel járult hozzá az adományokhoz, a közszolgáltató cégek pedig ajándékokat, szolgáltatásokat ajánlottak fel. Ezt részben reprezentációs keretük terhére, részben a cégeken belüli gyűjtésből tették.

A főpolgármester szólt arról is, hogy az életnek is olyannak kellene lennie, mint a karácsonynak, amikor nincsenek erősek és gyengék, és az alapgondolat az összefogás. Mint mondta, a fővárosnak elsősorban nyugalomra, békességre van szüksége.

Szűcs Panni, a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) kommunikációs és PR-igazgatója ismertette, hogy a BVK mellett a Főtáv, a Fővárosi Csatornázási Művek, a Fővárosi Vízművek, a Díjbeszedő Holding Zrt., az Elmű, a Főkert Nonprofit Zrt. járult hozzá az adományozáshoz, a Főgáz 1 millió forint értékű gázt, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. pedig 2,5 millió forint értékű szolgáltatást biztosít.

Hétfőn adta át a MikulásGyárnak az ajándékokat Terézváros is, a kerületi iskolások városnéző kisvonattal vitték a csomagokat. Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-nek elmondta: az adományokat az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér, valamint kerületi cégek és vállalkozások gyűjtötték össze. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink