Tíz éves fejlesztési terv alapján duplázhat a turizmus

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 07. 19. 00:04

A következő tíz évben meg kellene kétszerezni a nemzeti jövedelmen (GNI) belül a turizmus részarányát és az ágazatban lévő munkahelyek számát – javasolta a nemzetgazdasági miniszter.

Matolcsy György  a pénteki, magyar turizmus jövőjéről szóló konferencián kijelentette: a turizmus mennyiségi fejlesztési kora lejárt, szerinte a minőségi fejlesztésre kell a hangsúlyt fektetni és javítani kell a turizmus versenyképességét.
Az eszközöket ismertetve elmondta: egy 10 éves turizmus fejlesztési tervet kellene kidolgozni és meg kellene alkotni a turizmustörvényt, amely elindítja, szabályozza és keretet ad a szakmának. Emellett pedig a turizmus számára is szükség van a jó üzleti klímára, a jó közgazdasági környezetre, az adóváltozások mellett a bürokrácia csökkentését is végre kell hajtani.
Horváth Endre helyettes államtitkár  a fejlődés érdekében fontosnak nevezte egyebek mellett a lefelé irányuló árverseny megszüntetését. Megerősítette, úgy kellene kihasználni a költségelőnyt, hogy közben az árak nem csökkennek. Kiemelte a célcsoport azonosítását, éves reklámkampányok helyett hosszú távú termékstratégia megalkotását. Fontosnak nevezte az összefogást a szakmán belül, a helyi szolgáltatókkal. Hangsúlyozta: meg kell ismerni a piacot.
A fejlődés érdekében kiemelte a piackutatás jelentőségét, a távoli célok meghatározását, a szakmával kialakult kapcsolat megerősítését, az oktatás jelentőségét, a nemzetközi szervezetekkel való együttműködést, az infrastruktúra fejlesztését és a fogyasztóvédelem megerősítését – közli az MTI.




Kapcsolódó cikkeink