Testápoló szerek 2,1 millió karácsonyi ajándékcsomagban: Dezodor és tusfürdő a legkedveltebb

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 11. 28. 12:10

Sokan szereznek szeretteiknek örömet karácsonykor testápolókat és kozmetikumokat tartalmazó ajándékcsomaggal. Több mint 2 millió darabot vásároltak belőle az emberek az ünnepi szezonban tavaly, ahogy az előtte lévő három évben is. Ugyanakkor a kiskereskedelmi forgalom 3 milliárd forint körül mozgott a kedvelt ajándékból. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat.

– A beszerzés decemberre koncentrálódik, amikor az ajándékcsomagok 80 százalékát adják el. Összesen 855 különböző csomagból válogathattak a vásárlók. Az értékesítés csúcsidőszakának a karácsonyt közvetlenül megelőző két hét bizonyult, immár két éve változatlanul – tájékoztat Melisek Eszter, a Nielsen ügyfélkapcsolati igazgatója.

A karácsonyi csomagokba dezodorból került tavaly a legtöbb, aztán a korábbi években vezető tusfürdő következett, kéz- és testápoló krém, szappan, majd sampon.

Értéket tekintve tusfürdőé a legnagyobb részarány, a szappan pedig harmadik.
Az árakkal kapcsolatban Melisek Eszter megállapítja:
– Tavaly ez a piac a legolcsóbb, 1000 forintnál alacsonyabb áron kínált csomagok felé mozdult el. Piaci részesedésük 24 százalékról 30-ra emelkedett, mennyiséget tekintve, éves összehasonlításban.

Szintén nőtt, 4-ről 5 százalékra a 2 000-2 499 forintos szegmens piacrésze.

Kisebb lett viszont a három további szegmens mutatója (1 000-1 499 forint, 1 500-1 999, továbbá 2 500 forint felett).

Az eladáshelyek súlya figyelemre méltóan változott. Olcsóbb csomagokból többet értékesített a hipermarket, drágábbakból pedig a drogéria.

Legutóbb az ünnepi időszakban értéket tekintve 2 százalékkal csökkent a teljes kiskereskedelmi, az előző évi november-decemberhez viszonyítva, míg a mennyiség 1 százalékkal emelkedett.

Kapcsolódó cikkeink