Tessék felébredni!

Szerző: Dr. Tímár Imre Dátum: 2009. 09. 27. 08:00

Mit is jelent a válság? Azt, hogy a korábbi út nem folytatható, új megoldásokra van szükség. Igaz ez az FMCG-szektor területére is. A vásárló a csökkenő jövedelmek, növekvő terhek, a munkanélküliség veszélye miatt egyre öntudatosabb és takarékosabb lett. Megtanulta a leckét: jobban átgondolja, hogy mire költ, és mennyit. Felületes szemlélőnek úgy tűnik, a magyar FMCG-piacon évek óta az ár körül forog minden – pedig a helyzet közben változott. Nem az ár, hanem az ár-érték arány áll a középpontban: a vásárló értéket keres pénzéért, termékpreferenciáit is ez alapján fogja átrendezni.
Ez újabb kihívást, ugyanakkor újabb lehetőségeket is teremt a vállalatoknak, attól is függően, hogy ki hogyan ítéli meg ezt a helyzetet: lehetőségként vagy ellehetetlenülésként?
Várhatóan 1-3 éven belül Magyarországon is felfelé indul a gazdaság szekere. De áltatja magát az, aki úgy gondolja, hogy a folyamatok a korábbi állapotukba fognak visszarendeződni.
A megváltozott körülmények között új megoldásokra van szükség. A korábbiaknál még nagyobb szükség van tiszta, világos elképzelésekre, stratégiára és együttműködésre a partnerek között. Ez utóbbi területen is komoly deficitben vagyunk.
Az idei Lánchíd Klub-Trade Magazin Business Days konferencián ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal foglalkozunk annak érdekében, hogy tanuljunk belőle: mások módszereiből, kudarcaiból és sikereiből.
De ne csak tanuljunk belőle, hanem alkalmazzuk is a tanultakat a holnapi siker érdekében!

Kapcsolódó cikkeink