Termelői autóspiac nyílik Bag határában

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 05. 22. 11:17

Termelői autóspiac nyílik szombaton Bag határában – hangzott el az M1 aktuális csatornán.

 

Konrád Istvánné, a Magyar Piac Szövetkezet elnöke az M1 pénteki műsorában elmondta, a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet adta az ötletet, hogy a termelők az autójukból árulják a termékeiket.
Hozzátette, hogy az ország minden részéből érkező árusok és a vásárlók a távolságtartási szabályokat betartva, tehát biztonságos körülmények között lehetnek a piacon.
Elmondta azt is, eddig 35 termelő jelezte, hogy csatlakozna a kezdeményezéshez; a kenyértől a tej-, hús- és haltermékeken át a zöldségig minden lesz a piacon, s ezeket meg is lehet kóstolni.
Az autóspiacot egyelőre egy helyszínen indították el, de bárhol ki lehet alakítani azt. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink