Terméktanács: trendforduló a tejágazatban

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 08. 31. 11:50

Trendforduló következett be a tejágazatban, az utóbbi időben a felvásárlási árak korábbi csökkenő tendenciája megállt és árnövekedés kezdődött a piacon – mondta a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

tej-

Mélykuti Tibor, az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt.-vel kötött, tagsági megállapodás aláírásakor elmondta: a kínai piac élénkülése miatt a tavasz végi 65-66 forintos literenkénti felvásárlási ár augusztusra 70 forint közelébe emelkedett.
Hozzátette: a kínai piacon tapasztalható keresletnövekedés hatását a magyar tejágazat szereplői közvetlenül is megtapasztalhatják, miután a tervek szerint októberben írják alá azt a kínai-magyar megállapodást, amely lehetővé teszi magyar tejtermékek szállítását Kínába.
A szakmaközi szervezet elnöke emlékeztetett: 2013-14-hez képest a nyerstej felvásárlási ára 2015-ben mintegy 27 százalékkal csökkent; az idei első fél évben pedig az árzuhanás tovább tartott és 12 százalékot tett ki. A piaci fellendülés most elsősorban az azonnali vásárlásoknál érződik. Itt ugyanis a korábbi 52-55 forintos literenkénti felvásárlási ár 90 forint fölé emelkedett. Ez azért fontos mert a korábbi 65-66 forintos átlagos felvásárlási ár a termelők önköltségének csak mintegy 60 százalékát fedezte.
Azzal pedig, hogy az Aldi Magyarország belépett a szakmaközi szervezet tagjai közé – így a belföldön működő kilenc kiskereskedelmi áruházlánc közül hét már tagja a terméktanácsnak – tovább erősíthető a magyar tej pozíciója a belföldi piacon. Emellett a kereskedők segíthetik a magyar tejágazatot, főként a gyártókat az innovációban, a termékfejlesztésben is.
A szakmaközi szervezet javaslatot készített, amely szerint a következő három évben a tejtermék-gyártóknak mintegy 60 milliárd forint támogatásra lenne szükségük a fejlesztések – például a termékfejlesztés – elvégzéséhez a versenyképesség növelése érdekében – mondta Mélykuti Tibor.
Székács Tibor, az Aldi Magyarország ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a cég 2015-ben 133 milliárd forintos árbevételt ért el, ami az idén várhatóan 150-160 milliárd forintra nő. Az árbevétel mintegy ötödét a tejtermékek adják. Az Aldi üzleteiben árusított tejnek több mint 90 százaléka magyar. A mostani megállapodás egy régóta tartó együttműködés megerősítése – tette hozzá. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink