Az egészségturizmus egyre népszerűbb

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 09. 09. 08:15

A hévízi termálvíz felhasználásával, a hideg és a meleg ellentétes hatásaira építő új kúrát fejlesztett ki és alkalmaz Hévízen egy magyar orvosi és szakértői csapat.

A kúra sportsérülések, gyulladások kezelésében és fájdalomcsillapító hatása miatt lehet nagy jelentőségű. Egy friss felmérés szerint éppen az ehhez hasonló egészségprogramok a legnépszerűbbek a magyar szállodai szolgáltatások között – közölte az új kezelési módszert kifejlesztő NaturMed Hotel Carbona kedden az MTI-vel.

A térségben az egyik legnagyobb vendégforgalommal rendelkező hotel országos reprezentatív kutatása az Ipsos Observer Magyarország adatainak alapján elemezte, hogy a gyógy- és wellness szállodák esetében mire vágynak leginkább a vendégek. A válaszokból kiderült, hogy a relaxáló kezelések 69 százalékos kedveltsége mellett a komplex egészségprogramok iránt érdeklődők aránya is jelentős, 43 százalék – mutatnak rá a közleményben.

Idézik a KSH adatait is, amely szerint 2012-ben a szabadidejét Magyarországon töltő 13,5 millió külföldi vendégből közel 2 millió kifejezetten gyógy- és egészségturisztikai céllal érkezett az országba, költésük pedig 141,6 milliárd forintra rúgott. Tavaly 540 ezer magyar vendég töltött hosszabb-rövidebb időt kifejezetten egészségmegőrzési céllal hazai szálláshelyeken.

A közlemény ismerteti, hogy a termáljégkúra a hévízi rádiumos termálvíz és gyógyiszap kopásos, reumatikus ízületi panaszokat enyhítő hatását egészíti ki hideg és meleg hatású elemekkel. Az iszapfürdő és taposómedence mellett a program fontos eleme a jégszauna, amely folyékony nitrogén elpárologtatásával rendkívül hideg, mínusz 170 fok körüli hőmérsékletet hoz létre.

A hidegnek azonnali fájdalomcsillapító és gyógyító hatása van a gyulladásos ízületi betegségekre. A krónikus ízületi bántalmak mellett a sportsérülések, a műtéti sebek és bőrproblémák gyógyulását is felgyorsítja a kúra. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink