Tejes siker rúdban és szeletelve

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 09. 19. 23:22

A kategória sikerének titka kettős. Egyrészt sikeresen ötvözi az egészség és kényeztetés legtöbbször egymást kizáró szempontjait. Másrészt pedig a visszafogottabb vásárlási kedv is a malmára hajtja a vizet, hiszen egy ilyen termék 100 forintnál is kevesebbet tesz hozzá a bevásárlás végösszegéhez.

Gyakran fogyasztják

A tejtermékek, és ezen belül a hűtött szeletes édességek kedvező imázsáról tanúskodik az a friss felmérés is, amely a MONA Hungary megbízásából készült. A többek között a Montice szeleteket is forgalmazó cég ősztől folyamatos fogyasztói edukációval hívja fel a lakosság figyelmét a tej és tejtermékek fogyasztásának fontosságára. Idén júliusban a Montice Margaréta Gyűjtés Edukációs Program részeként a cég országos reprezentatív mintán mérte fel a lakosságnak az egészséges táplálkozásról, ezen belül a tej- és tejtermékfogyasztásról alkotott képét.

A felmérés bázisát 500, 25–49 éves anya jelentette, akik 6–15 éves kor közötti gyermeket nevelnek. Tejterméket naponta többször a megkérdezetteknek több mint a fele fogyaszt, s a napi fogyasztást kétharmaduk tartja fontosnak. Ugyanakkor a szülők nem a tej fogyasztását, hanem sokkal inkább az alapfontosságú tejtermék-fogyasztást szeretnék erősíteni, bővíteni.

A tej- és tejtermék imázsa elég jó, hiszen a megkérdezettek 54 százaléka tartja a kategóriát egészségesnek. Ez a képzeletbeli dobogó harmadik fokát jelenti, a még egészségesebbnek tartott zöldség és gyümölcs mögött.

Mind a Túró Rudi, mind a tejszelet igen előkelő helyen szerepelnek a tejtermékek fogyasztási gyakoriságának listáján. A Túró Rudi esetében a felmérésben szereplők legnagyobb csoportja, mintegy 30 százaléka hetente többször fogyaszt a termékből. Csupán 1 százaléknyi az a csoport, amelyik soha nem eszik Túró Rudit, másrészről viszont 21 százalékot tesz ki a naponta egyszer vagy többször nassolók csoportja.

A tejszelet esetében a legnagyobb csoportot a „ritkábban, mint hetente” fogyasztók alkotják (38%). De a termékféleséget teljesen mellőzők aránya itt is meglehetősen alacsony (6%), másrészről 13 százalékuk naponta legalább egyszer bont ki tejszeletet.

A Montice Margaréta Gyűjtés Edukációs Program célja, hogy mind a gyermekek, mind a szüleik és nevelőik elmélyíthessék tudásukat az egészséges táplálkozásról, s ezen belül is a tej- és tejtermékek szervezetünkre gyakorolt jótékony hatásairól.

Épül a Mizo
Boci Túró Rudi-vonala is

– A hűtött szeletes édességek értékét jelzi a fogyasztók szemében az a tény is, hogy a kereskedelmi márka alatta marad az FMCG átlagának, és nem tudott növekedni az elmúlt időszakban sem – állapítja meg Hajmási Viktória, a Sole-Mizo Zrt. marketing-csoportvezetője.

A cég épp egy éve lépett piacra új Túró Rudi-családjával, amellyel a piacot domináló, a FrieslandCampina Hungária Zrt. által forgalmazott Pöttyös mögött szép sikereket ért el az elmúlt időszakban. A bevezetést megelőzte, hogy a Sole-Mizo megvásárolta a Danone marcali üzemét, ahol a Danone korábban Túró Rudikat gyártott. Felújították a receptúrát, majd egy alapszortimenttel piacra léptek: Mizo Boci natúr és epres 30 grammos variánsokkal, valamint egy 5×30 grammos multipack-kiszereléssel. Ezt követte az 50 grammos Mega Rudi-variáns, idén pedig egy teljesen egyedi termékkel bővítették a portfóliót: a 30 grammos Mogyorós Rudival.

– Ennek egyedisége abban rejlik – mondja Hajmási Viktória –, hogy nem a belsejében van mogyorós töltelék, hanem kívül, a tejbevonó van mogyoródarabkákkal dúsítva. Bevezetését összecsomagolásokkal és más BTL-eszközökkel segítettük.

Csatorna-sajátosságok

A termékcsalád bevezetése során számos értékes tapasztalattal gazdagodtak a kategóriáról. Megfigyelték például, hogy az 50 forintos fogyasztói ár afféle lélektani határként működött: a 49 forintos promóciós ár, habár csak minimális kedvezményt jelent (főleg egy komplett bevásárlás végösszegét tekintve), mégis igen jelentős forgalmi pluszt eredményez az 50 forinton túli alapárhoz képest.

A csatornák súlyozása sem a megszokott a disztribúcióban. Mivel az egyik leggyakrabban vásárolt tejtermék, ezért a hazai láncok és egyéb, lakóhely közeli üzletek szerepe megközelíti a hipermarketekét. Utóbbi csatorna elsősorban a multipack-kiszerelések fő „terepe”, a mindennapi vásárlások helyszínein viszont a klasszikus 30 grammos kiszerelésben kerül a termék sűrűn a kosarakba.

A Sole-Mizo a tejszeletek között is jelen van a Mizo Boci natúr tejszelettel. Itt az őszi újdonság a wave-nek (hullám) nevezett változat. Ez a termék nincs teljesen beborítva csokival, csak egy „csokihullám” fedi.

A cég tovább szeretné erősíteni pozícióit a hűtött szeletes édességek között – a továbblépés irányán most gondolkodnak. Az idei évben a kategória nem kerül fókuszba, azonban ernyőmárkája, a Mizo megújulását széles körű marketingmunkával kommunikálják.

Multipack-újdonságok a Monticétől

A tejszeletszegmens egyik fejlődő márkája a Montice, amely az idei év első felében jelentős részesedésnövekedést ért el. Strasser-Kátai Bernadett, a MONA Hungary Kft. tulajdonos-ügyvezetője ezt elsősorban a következetes marketingmunkájuk lassan beérő gyümölcsének tekinti. Ennek sajátossága – a rendezvényeken való jelenléten, az ehhez kapcsolódó edukációs marketingen és a kóstoltatásokon túl – a fővárosi állatkerttel kialakított szoros együttműködés (játszóház, Cloé fóka nevelőszülősége, állatkerti látogatások és táborok stb.). Az állatkert ideális terepe a fő célcsoportot adó általános iskolások elérésére, a szeleteken látható Montice-fóka pedig kézenfekvő kapcsolódási pont. Maga a Montice ernyőmárka is jobban a középpontba került idén a MONA Hungary marketingmunkájában – és ez minden bizonnyal visszahat erre a részpiacra is.

– Elsősorban a multipack-megoldások bővítésében látunk most lehetőséget az előrelépésre, amelyek terveink szerint szeptemberben már meg is jelennek a piacon – árulja el a szakember. – Beltartalom szempontjából a három meglévő (kakaós, kókuszos és mézes) ízvariáns mellé jelenleg is tesztelünk a piacon új ízeket, sőt, új formákat is. n

Szalai L.

Kapcsolódó cikkeink