Tatárföldre exportál kertészeti szaporítóanyagot Magyarország

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 08. 30. 11:20

Magyar fajtájú burgonyafélék és bogyós gyümölcsök szaporítóanyagát exportálja az Oroszországhoz tartozó Tatárföldre az állami tulajdonú a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. (MKSZN) – közölte a társaság az MTI-vel.

burgonya

A tájékoztatás szerint kezdetben pár százezer magyar oltványt és vetőgumót juttatnak el Kazanyba, Tatárföld fővárosába, majd egy ottani intézettel közösen megszerveznek egy faiskola és burgonya szaporítóanyag-előállítót is. A partnerség fellendítheti a magyar kereskedelmet, hiszen Oroszországnak éves szinten mintegy 90 millió oltványra van szüksége – írták.
Az MKSZN a tatár állami RACIN céggel kötötte a hosszú távú megállapodást, amely alapján 2017-ben tíz milliós, 2019-ben pedig – 2 millió oltvány szállítása esetén – akár milliárdos nagyságrendű bevételre számít a megállapodás nyomán.
Kasztovszky Zoltán, az MKSZN ügyvezető igazgatója a tájékoztatás szerint elmondta, a tatár partnerek szeretnék elsajátítani a magyar termesztéstechnológiát is, azt, hogyan lehet gazdaságosan és eredményesen gyümölcsöt termeszteni. Nagy sikere volt a burgonyafajtáknak is, hiszen Tatárföld hagyományosan nagy burgonyatermelőnek számít és a magyar, Keszthelyen nemesített fajtákkal, amelyek egyedülálló módon rezisztensek számos betegséggel szemben, költséghatékonyabban érhetnek el jobb eredményt – fejtette ki.
A Kft. tájékoztatása szerint tavaly 906,746 millió forint árbevételt és 6 millió forint nyereséget ért el, amelyet a kutatásra fordít. A cég 2015-ben 150 millió forint értékben exportált, főleg az Európai Unióba és a környező országokba. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink