Tartják a lépést a tészek a modern kereskedelemmel

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 09. 05. 08:00

Magyarországon ma mintegy ötven tész (termelő és értékesítő szövetkezet) működik. Közvetlenül a termelőktől – saját tagjaiktól – szállítanak árut (elsősorban zöldséget és gyümölcsöt), a különböző kereskedelmi lépcsők kiiktatásával. Frisset, magyart, finomat és minőségileg kifogástalant, olyat, amit a hazai fogyasztó keres, és amely külföldön is megállja a helyét.Van olyan tész, amely a hazai multikkal együtt fejlődött talán a legnagyobb hazai termelői integrációvá.

Szinkronban fejlődve
Mórakert – egyszerűen csak így emlegetik a legnagyobb hazai zöldség- és gyümölcstermelői értékesítő szövetkezetet, amelynek 800 termelői tagja, valamint ezen felül 1500 beszállítója évi 60 ezer tonna árut termel meg és értékesít. A három telephelyen (Mórahalmon, Csányban és Zsombón) összesen 30 ezer négyzetméter alapterületű hűtő- és tárolókapacitás szolgálja a zökkenőmentes működést. Az évi 8,5 milliárdos forgalmú Mórakert hatalmas előnye, hogy 1995-ös alapításától fogva együtt növekedett a hazai kereskedelemmel, szinkronban mozgott a multik terjeszkedésével, ahogy azok nőttek, úgy gyarapodott ő is.
– Így – mondja Rácz József, az értékesítő szövetkezet igazgatója – nem ért meglepetésként minket, hogy az évek során a zöldség- és gyümölcskereskedelem áthelyeződött a hipermarketekbe. A változást követtük csomagolásban, designban, hűtő- és termelőkapacitásban. A mi példánk bizonyítja, hogy az áruházláncok szívesen fogadják a tészeket.

Paprika vonalkóddal
Egy másik jelentős tész, a Délalföldi Kertészek Szövetkezete 2002-ben alakult 235 taggal. Ma viszont már szövetkezetük 620 tagot számlál. Termelésük jelentős része üvegházakban és fóliákban – amelyek területe 250 hektár – zajlik, innét származik az általuk előállított árualap 93 százaléka is. Fő termékeik közé a paprikafélék (tv paprika, hegyes erős paprika, kápia), paradicsom, kígyóuborka, hajtatott káposztafélék (fejes káposzta, kínai kel, kelkáposzta, karfiol, karalábé) tartoznak. Ezekből a zöldségfélékből évente húszezer tonnát állítanak elő. Forgalmuk 4,5 milliárd forint, amelynek kétharmad része a paprikafélékből, húsz százaléka a paradicsom értékesítéséből származik. Fő vevőik az áruházláncok, amelyek árualapjuk 50-55 százalékát „veszik fel”. A termékek 25-28 százalékát exportálják – a tv paprika 30-35, a kápia paprika 70-75 százalékban kerül főként német, cseh, szlovák és osztrák piacokra. Tavaly a Délkertész exportbevétele meghaladta az egymilliárd forintot.
– Termelőinknél teljes nyomon követhetőséget alakítottunk ki, amelyet 2007-től a legkorszerűbb vonalkódos megoldással egészítettünk ki. Ez lehetővé teszi, hogy a termőföldtől az áruház polcáig bármely pillanatban azonosíthassuk a termelő tagot és annak telephelyét. Termelőinktől – akik csak az általunk meghatározott fajtákat termelhetik – szigorú átvételi rendszerrel, már az egyes osztályokra válogatva, jelölve vesszük át az árut. Működtetünk egy hétfős szaktanácsadói rendszert, minden tagunk tudja, hogy mely szaktanácsadóhoz fordulhat kérdéseivel, telente pedig kötelező továbbképzéseket tartunk tagjaink részére – ecseteli munkájuk komolyságát Ledó Ferenc, a Délalföldi Kertészek Szövetkezetének elnöke.
Csak olyan növényvédő szereket alkalmaznak, amelyek megfelelnek a magyar, és export esetén a célország szermaradék határértékeinek is. Tagjaikat ezen kívül segítik a termesztéshez szükséges input anyagok beszerzésében is, de saját tész-áruházat is üzemeltetnek.

Minőségbiztosítás és védjegy
Az üvegházakban, fóliákban tagjaik zöme integrált növényvédelmet folytat, így a termékek körülbelül 60 százaléka biológiai növényvédelemmel védett, ami azt jelenti, hogy állati kártevők ellen kémiai növényvédelmet csak nagyon ritkán alkalmaznak.
2004-ben az országban elsőként vezették be az EUREPGAP minőségbiztosítási rendszert, mára már árualapjuk 80-85 százaléka minőségbiztosított. Telephelyeik (csomagolók, hűtők) 2004-től szintén HACCP-minőségbiztosítással rendelkeznek. És szintén 2004-től a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyben részesült a DélKer TÉSZ tv paprikája, amely azóta minden évben elnyeri ezt a védjegyet. 2007-ben a friss fogyasztású étkezési paprikákért Magyar Termék Nagydíjat kaptak, maga a szövetkezet pedig 2008-ban Magyar Agrárgazdasági Minőség Díjban részesült.
– Tészünk elkötelezte magát, hogy elterjeszti az integrált és biológiai növényvédelmet a zöldséghajtatásban. További célunk, hogy tagjainkat hozzásegítjük a termelőberendezéseik korszerűsítéséhez, bővítéséhez a Nemzeti Fejlesztési Terven keresztül. Tovább korszerűsítjük az áru kezelésével kapcsolatos (hűtés, csomagolás, szállítás) technikai színvonalat, amelynek érdekében májusban pályázatot nyújtottunk be 120 millió forint értékben egy új, korszerű, klimatizált csomagolóház, göngyölegtároló építésére az EMVA keretén belül. Célunk ezzel az új beruházással, hogy tovább növeljük értékesítési biztonságunkat, több csomagolt terméket állíthassunk elő, növeljük beszállítóink és tagjaink számát azért, hogy meglévő piacainkat megtarthassuk és bővíthessük, sőt még újakat is szerezhessünk belföldön és külföldön egyaránt – mondja Ledó Ferenc.

Specializáció a térség adottságai függvényében
A nagyok mellett kisebb tészek is működnek, a Kistér-TÉSZ Termelői Értékesítő Szövetkezetnek például „csak” nyolcvan termelő tagja van, a hozzá tartozó Kertunió Társulás azonban 300 termelő tagot számlál. Beszállítói partnereik száma 680 fő, ezáltal évi mintegy 28 000 tonna zöldséget és gyümölcsöt forgalmaznak, amelyeket 1200 hektárnyi területen termelnek.
– Társulásunk egyik legfőbb célja, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján összeállított termékskálánkból kiválasszuk azokat a termékeket, amelyek elsősorban térségünkben bírnak termesztési hagyományokkal, és amelyekből Magyarországon, de az Európai Unió más piacain is versenyképes terméket, termékcsaládokat állíthatunk elő. A specializáció során portfóliónkat idővel 8-12 termékre szeretnénk szűkíteni, és azokból megfelelő minőséget és mennyiséget előállítani és szállítani – mondja Kreiniker Sándor, a Kistér-TÉSZ ügyvezető igazgatója. Termékpalettájukba már most is meghatározó súllyal szerepelnek a burgonya- (hajtatott újburgonya és piros héjú), a paprika- (hegyes, erős és a blocki típusú, illetve különlegességek), valamint a káposztafélék, de megtalálható a gyökérzöldségek teljes választéka is.
A szövetkezetnél már több mint három éve alkalmazzák az EUREPGAP minőségbiztosítási rendszert, ahol a termékek nyomon követése a termelőtől a fogyasztóig szavatolt.
– Szövetkezetünk 2007-ben nagy fejlesztéseket hajtott végre, amelynek során megépült egy 3600 négyzetméteres logisztikai csarnok, megfelelő hűtőkapacitással és a termék átvételére szolgáló manipuláló-, illetve csomagolótérrel – folytatja Kreiniker Sándor. Erre szükségük is van, mert az európai piacokon, ahol elfogadják a magyar típusokat és minőséget, újabb és újabb exportlehetőségek nyílnak, a jó beltartalmi értékekkel rendelkező termékeket ott is szívesen fogadják. Ehhez folyamatosan teljesíteni kell a minőségi elvárásokat, a kiegyenlített termékminőséget, ezen kívül folyamatos laborvizsgálati eredményeket is kell szolgáltatniuk. A nyitásnak már megvan az eredménye: termékeik húsz százaléka külföldre kerül.

Modern marketinggel
Bár a Kistér-TÉSZ-nek a külföldi piacok meghódítása is célja, azonban az egyik legnagyobb feladat a hazai kereskedelmi láncokba való bekerülés és tartós belistázottság. Kreiniker Sándorék ennek érdekében semmit sem bíznak a véletlenre. Ez már a jelentős termelői integrációból is látszik, de azon túl alkalmaznak minden modern marketingeszközt. Meggyőződésük, hogy ha velük – vagy bármely más egyéb tész-szel – együttműködik egy multi, akkor annak hasznát is veszi. Az együttműködés ennek ellenére komoly kihívás, mert nehéz megtalálni azt az egyensúlyt, ahol a tulajdonosi érdekek, a gazdaságosság és a vevők elégedettsége húzódik. Komoly piacelemző munkát végeznek, hogy minden percben az adott termékminőség mellett a legjobb árat érjék el. Ebben nagy szerepet játszik a saját arculat kialakítása, amely éppen az idén újult meg, és amely gyakran háttérbe szorul, főleg, ha a partner saját márkás termékek forgalmazására is fokuszál. Ezt Kreiniker Sándoréknak sikerült összehangolniuk, de nem elégedtek meg ennyivel, a márkázásra, csomagolásra is nagy gondot fordítanak. Annyira, hogy a szövetkezet alakított egy szövetkezeti társulást. A hat tagot számláló Kertunió Társulás Pannovit márkanév alatt forgalmazza termékeit.
Nagy Ottó

Kapcsolódó cikkeink