Tag "MVI"

Különös tájakon – Ízek a világ körül

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari múzeum Ízek a világ körül sorozatában május 8-ám, szerdán, 18:00 órától a low budget hátizsákos fesztiválokat szervező magánzó-házaspár, Zsana és Ábel tart előadást „kultitasting” stílusban....

Tovább olvasom

Sokak hozzájárulásával

A tervek szerint idén ősszel jelenik meg az MVI Jakabffy László emlékére készült kötete. Hogy milyen típusú könyvről van szó, azt Kovács László elnök fogalmazta meg. Ez a kötet semmiképpen...

Tovább olvasom

Magazin: Szakmai találkozó

Hagyományosan februárban szervezi a Turizmus Évindító Csúcstalálkozót a Kis- és Középvállalkozók Virtuális Kávéháza (KKVHÁZ). A rendezvény egy moderált vitabeszélgetés, ahol egy mintegy 40 fős kerekasztal mellett a kormányzat, a szakmai...

Tovább olvasom

Magazin: Számvetés

Kovács László, az MVI elnöke év eleji üdvözletében megköszönte a szervezet tagjainak együttműködését, és összefoglalta az Ipartestület életében 2018-ban történt legfontosabb eseményeket, változásokat, eredményeket. Köszönöm az Ipartestület tagságának az elmúlt...

Tovább olvasom

Emléktábla-­koszorúzás

Minden évben Gundel János születésnapjához kötődően, márciusban tart koszorúzási ünnepséget az MVI, a Budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, valamint a Gundel család a híres vendéglős dinasztia alapítójának 2017 júniusában felavatott...

Tovább olvasom

Testületi ülés

A szakképzéssel kapcsolatos problémákra reagálva az MKIK megkereste az érdekképviseleti szervezeteket, hogy szakmai javaslataikkal segítsék az ágazati készségtanácsok (ÁKT-k) létrehozását. A szakképzési törvény módosításával és az ahhoz kapcsolódó kormányrendelet elfogadásával 2018-ban...

Tovább olvasom

Szakmai díjak

Idén 27. alkalommal került sor a turisztikai szakma évadnyitó fogadására és díjátadó gálájára, ahol „az év szakembere” kitüntetéseket is átadják – köztük az éttermi vendéglátást érintőket is. Idén a Magyar...

Tovább olvasom

Elment Karcsi bácsi!

Az Ipartestület vezetősége mély fájdalommal tudatja, hogy Arnold Károly, az MVI képviselői testületének tagja, szeretett kollégánk 2018. december 31-én 86 éves korában elment közülünk. Arnold Károly gyakran segítette tanácsaival az...

Tovább olvasom

A kapocs a minőség

Az Ipartestület év végi gálaebédjének egyik főszponzora az XO Foods volt – ennek kapcsán beszélgettünk Martin Hanákkal, a cég magyarországi tevékenységét irányító kereskedelmi vezetőjével. Miért döntöttek úgy, hogy harmadszor is támogatják az MVI...

Tovább olvasom

Magazin: Minőségi kapcsolat

Az ipartestület év végi gálaebédjének egyik főszponzora a METRO volt – ennek kapcsán beszélgettünk Bősze Ákossal, a cég HoReCa-szegmenssel foglalkozó célcsoport vezetőjével. Miért döntöttek úgy, hogy támogatják az MVI gálaestjének megrendezését?...

Tovább olvasom

Magazine: MVI–NAV egyeztetések

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete a levált vagy sérült zárjegyekkel kapcsolatos gyakorlati problémák megvitatása és rendezése érdekében konzultációs lehetőséget kért a NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságától. A felek közötti egyeztetésre...

Tovább olvasom

Ipartestületi gálaebéd, 2018

Jó hangulatban telt az MVI idei gálaebédje, amelyet – ezúttal már ötödször – a 2018-as Gundel Károly-díj átadásával kötöttek össze a szervezők.   Idén a szakma a tavaly decemberben elhunyt kollégára,...

Tovább olvasom

MVI: Alapítványaink

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete három alapítványának hamarosan rendeződik a helyzete. A korábbi tervekkel ellentétben – mely szerint összeolvasztják a jelenleg nem működő alapítványokat, ami igen költséges, ráadásul jogi eljárási szempontból...

Tovább olvasom

Magazin: Mi a teendő?

A Magyar Turisztikai Szövetség egyik stratégiai célja hiánypótló kutatási-elemzési feladatok elvégzése, illetve az ágazatban végzett felmérések eredményeinek szakmai vitára bocsátása. Ennek érdekében az MTSZ felkérte a kötelékébe tartozó szakmai szövetségeket,...

Tovább olvasom

Ipartestületi Gálaebéd 2018

Az MVI idén már 8. alkalommal megrendezett hagyományos évzáró Gálaebédjével a tavaly decemberben elhunyt Jakabffy László emlékének adózik a szakma, az ő munkássága előtt tisztelegnek azok a szakácsok – többségében tanítványai...

Tovább olvasom

A tisztelet fokozatai

Ahogy arról márt hírt adtunk, az MVI és az MKVM könyvet ad ki Jakabffy László, a sokak által a 21. század Gundel Károlyának tartott vendéglátós szakember tiszteletére és emlékére, együttműködésben a...

Tovább olvasom

Közgyűlés

Az MVI májusban megtartott tisztújító közgyűlésén a résztvevők módosították az ipartestület alapszabályát, majd ezt követően benyújtották a Fővárosi Törvényszékhez. A Törvényszék a módosítások néhány elemének pontosítását kérte – a hozott végzés...

Tovább olvasom

Magazin: Statisztikai helyzetértékelés

Idén is elkészítette éves helyzetértékelő tanulmányát az MVI. A statisztikai felmérés valódi átfogó, részletes, hiánypótló összeállítás – ebből választottuk ki olvasóinknak a legérdekesebb adatokat, információkat. A turizmus a nemzetgazdaság egyik legnagyobb...

Tovább olvasom

Módosul az MVI alapszabálya

Az MVI módosított alapszabályát a testület augusztusi közgyűlése fogadta el. Ennek legfontosabb elemei közül most az ipartestület céljait és feladatait emeljük ki. Az MVI célja a magyar vendéglátás mint szolgáltatás szakmai...

Tovább olvasom

A Jakabffy-örökség

Az MVI és az MKVM könyvet ad ki Jakabffy László, a sokak által a 21. század Gundel Károlyának tartott vendéglátós szakember tiszteletére és emlékére, együttműködésben a családdal, a volt pályatársakkal, kollégákkal,...

Tovább olvasom

Felhívás Gundel-díj-jelölésre

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete – számos társszervezet közreműködésével – jelöléses rendszerrel idén is kiválasztja azokat a vendéglátós kollégákat (legfeljebb hármat), akiket a szakma érdemesnek tart a legrangosabb magyar gasztronómiai elismerés,...

Tovább olvasom

Magazin: Kényszerek és igények

Új taggal bővült az ipartestület elnöksége. Kis Zoltán ezer szállal kötődik a szakmához: ír, tanít, továbbképzéssel és üzleti tanácsadással foglalkozik, médiában szerepel, és mostantól már érdekképviseleti feladatokat is ellát. –...

Tovább olvasom

Magazin: Itália éléskamrája II.

Szakmai kirándulás Olaszországba – az MVI és a Coninvest Bolognába és Modenába szervezett tavasz végi utazásáról szóló beszámolónkat az olasz gasztronómia Disneylandjébe tett látogatással folytatjuk. Aprogram szakmai szemmel talán legtanulságosabb állomása...

Tovább olvasom

Magazin: Felmérés a hazai vendéglátás legégetőbb kérdéseiről

Az MVI az érdekképviseleti tevékenységével összefüggésben 2017 második felében egy kérdőíves felmérést készített azzal a céllal, hogy meghatározott szakmai kérdésekben megismerje minél több vendéglátó-vállalkozás véleményét. Az érdekképviseleti tevékenység hatékonysága szempontjából...

Tovább olvasom

Tisztújító közgyűlés a Magyar Vendéglátók Ipartestületénél

Május 16.-án került sor a Magyar Vendéglátók Ipartestületének tisztújító közgyűlésére. Kovács László elnök előterjesztette a 2017-es elnöki, valamint pénzügyi beszámolót, amiket a jelenlévők tartózkodás és ellenvetés nélkül elfogadtak, akárcsak később...

Tovább olvasom

Magazin: Dr. MVI

Zerényi Károly az MVI elméleti szakembere, ő készíti az ipartestület számára fontos szakmai háttéranyagokat és javaslatokat, továbbá gazdasági elemzéseket, a felmérések kiértékelését, a tagság számára ő „fordítja” a szakma tevékenységét...

Tovább olvasom

Vendéglátás-NAV párbeszéd

Az MVI a NAV-val együttműködve június 5-én ismét konferenciát szervez a vendéglátást érintő aktuális kérdésekről, amelyen a NAV munkatársai válaszolnak a szakma képviselőinek előzetesen vagy helyben feltett kérdéseire. Az ipartestület minden...

Tovább olvasom

Új tag az FB-ben

Új tagot választott a felügyelőbizottságba a közgyűlés a májusi tisztújítón: Gombás András, a budapesti Gombás étterem társtulajdonosa, árubeszerzője, marketingese, és ahogy ő mondja, mindenese is, ha a felszolgálásba vagy a...

Tovább olvasom

Itália éléskamrája I.

Szakmai kirándulás ötödször, Olaszország harmadszor – ez volt az MVI és a Coninvest Kft. közösen szervezett gasztronómiai utazása idén áprilisban – ezúttal Bolognába és Modenába. És ha az úti cél...

Tovább olvasom

Diákverseny

A házigazda csapata nyerte az immár 38. alkalommal megrendezett BVHSZC Gundel Károly Szakképző Iskolája Nemzetközi Ifjúsági Gasztronómiai Versenyt, amelynek idei témája a gasztronómia és a sör kapcsolata volt. Második lett a Soproni...

Tovább olvasom
Oldal