Tag "FM"

Évente 100 milliárd forintnyi élelmiszert dobunk ki

Magyarországon a háztartások évente mintegy 100 milliárd forint értékű fel nem használt, el nem fogyasztott élelmiszert dobnak ki – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára pénteken Budapesten egy...

Tovább olvasom

Fazekas: keményen meg kell majd küzdeni a gazdákat megillető agrártámogatásokért

Minden eddiginél keményebben kell majd megküzdeni a gazdákat megillető agrártámogatásokért a 2020-ban kezdődő új uniós költségvetési időszakban – közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az uniós mezőgazdasági és halászati tanács keddi...

Tovább olvasom

FM: az oltalom alatt álló földrajzi árujelzők piaci értéket képviselnek

Az oltalom alatt álló földrajzi árujelzők – eredetmegjelölés és földrajzi jelzés – számát növelni kell Magyarországon, hiszen azok piaci értéket képviselnek – hívta fel a figyelmet a Földművelésügyi Minisztérium (FM)...

Tovább olvasom

Zárni kell a baromfit három megyében

Az országos főállatorvos Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyékben elrendelte a baromfi zártan tartását – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel kedden. Az előírás célja, hogy tovább csökkenjen a vadon...

Tovább olvasom

Szolidaritáson alapuló, méltányos önszabályozást javasol az FM a tejágazatban

Szolidaritáson alapuló, méltányos önszabályozást javasol a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a tejágazat valamennyi résztvevőjének – mondta Fazekas Sándor miniszter a tejágazat piaci helyzetének áttekintésére és rendezésére összehívott szakmai fórumot követően hétfőn...

Tovább olvasom

A szőlőültetvények telepítése stratégiai kérdés

A szőlő- borágazat jövője szempontjából a szőlőültetvények telepítését az Földművelésügyi Minisztérium (FM) stratégiai fontosságúnak tartja, ami megmutatkozik a támogatáspolitikában is – mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár Soltvadkerten csütörtökön egy...

Tovább olvasom

Jelentősen bővült a juh- és kecskeágazat az elmúlt öt évben

Jól teljesített az elmúlt években a juh- és kecskeágazat, kibocsátása folyó áron közel 50 százalékkal nőtt 2010-2015 között, volumenben pedig 11 százalékos volt az emelkedés – közölte a Földművelésügyi Minisztérium...

Tovább olvasom

FM: a vártnál kisebb költségvetési bevételkiesést okozott a sertés tőkehús áfájának csökkentése

A várt 20-22 milliárd forint felét sem érte el sertés tőkehús áfacsökkentése miatti költségvetési bevételkiesés – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárpiaci főosztályának vezetője kedden Budapesten egy szakmai tanácskozáson. Tarpataki...

Tovább olvasom

Fazekas Sándor: triplázhatjuk a magyar agrárexportot Ukrajnába

A földművelésügyi miniszter szerint a fellendülőben lévő kapcsolatoknak köszönhetően a háromszorosára is növelhető az Ukrajnába irányuló magyar agrárexport. Kétnapos kijevi látogatásának eredményeit összegezve Fazekas Sándor pénteken az MTI-nek kifejtette, tavaly...

Tovább olvasom

Magyar baromfitermékek importját tiltotta be Japán

Megtiltotta egyes magyar baromfitermékek importját a japán mezőgazdasági minisztérium – olvasható az indexen. A csirkére, kacsára, pulykára, valamint más baromfitermékekre vonatkozó tilalmat azt követően léptették életbe, hogy csütörtökön egy pulykákat...

Tovább olvasom

Magyarország termelte a legtöbb napraforgót az Európai Unióban

A több mint 1,8 millió tonna betakarított napraforgóval Magyarország az első helyen végzett az Európai Unióban az idén – számolt be Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára...

Tovább olvasom

Fazekas: az '56-os tokaji aszú a nemzet büszkesége

Az 1956-os évjáratú tokaji aszú a nemzet büszkesége, az elkövetkező évtizedekben méltón képviselheti a magyarság értékeit, teljesítményét és a forradalmat – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön Budapesten, a Nemzeti...

Tovább olvasom

FM: a magyar élelmiszergazdaság potenciálja 60 százalékkal nagyobb a teljesítményénél

A magyar élelmiszergazdaság potenciálja 60 százalékkal nagyobb a jelenlegi teljesítményénél – mutatott rá Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten egy szakmai tanácskozáson. Feldman Zsolt a Nemzeti Fenntartható...

Tovább olvasom

FM: karácsony körül lehet újabb minőségellenőrzési akció

Vélhetően karácsonykor tarthatnak újabb, az italkínálatot érintő minőségellenőrzési akciót az ellenőrök – mondta Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára kedden este az M1 aktuális csatornán. Az államtitkár...

Tovább olvasom

FM: még nem érkezett a csabai kolbász előállítására vonatkozó változtatási kérelem

A Földművelésügyi Minisztériumba (FM) eddig nem érkezett a csabai kolbász előállításával kapcsolatban jogszabály-változtatási kérelem – közölte a tárca az MTI érdeklődésére szerdán. A csabai Kolbászklub elnöke, Hégely Sándor korábban sajtóhírek...

Tovább olvasom

Októberben zárul a nemzeti élelmiszergazdasági program vitája

Októberben lezárul a nemzeti élelmiszergazdasági program társadalmi egyeztetése – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel kedden. A tárca közleménye szerint Nagy István, az FM parlamenti államtitkára az Agrárgazdasági Tanács...

Tovább olvasom

Magyar Nemzeti Nap Antalyában

A törökországi Antalyában zajló Világkiállítás eseményeként Magyar Nemzeti Napot tartottak 2016. október 24-én. A megnyitón Kiss Gábor, hazánk törökországi nagykövete nagy sikerről és érdeklődésről számolt be, és annak a lehetőségét...

Tovább olvasom

Erősítik a balatoni horgászturizmust

Nemzetközi horgászturisztikai szempontból is komoly, eddig kiaknázatlan lehetőséget jelent a Balaton; a horgászturizmus fejlesztése érdekében halgazdálkodási feladatokra országos szinten 514 millió forint jut, ebből a balatoni halgazdálkodási társaság több mint...

Tovább olvasom

A magyar export a világ vetőmag-kereskedelmének több mint 10 százalékát adja

A szaktárca büszke a magyar vetőmag-ágazat teljesítményre, a magyar export a világ vetőmag-kereskedelmének több mint 10 százalékát adja – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten...

Tovább olvasom

Fazekas a zöldgazdaság mellett

A zöldgazdaság megvalósítására kell fordítani mindazt a tudást és tapasztalatot, ami a mezőgazdaság hosszútávon fenntartható működtetése kapcsán eddig felhalmozódott – mondta Fazekas Sándor agrárminiszter az OECD harmadik környezetpolitika értékelési folyamatának...

Tovább olvasom

Az idén 2,7 millió hektoliter újbor érlelődhet a pincékben

Az idén mintegy 2,7 millió hektoliter seprős újbor érlelődhet a pincékben a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) előzetes termésbecslése alapján – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára kedden....

Tovább olvasom

Átadták a Legszebb konyhakertek program idei díjait

Hatvankét kertművelő kapott elismerést a Legszebb konyhakertek országos program 2016. évi díjátadó gáláján, amelyet kedden tartottak Budapesten – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel. A programban az idén már...

Tovább olvasom

Indul az Auchan őszi borvására

A magyar borok javuló minőségét méltatta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden Budaörsön az Auchan őszi borvására alkalmából tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette, hogy a vásáron 22 borvidék teljes repertoárja megjelenik, az akció...

Tovább olvasom

Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna az élelmiszerhulladék

Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik, ennek hozzávetőleg egynegyede a háztartásokban – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára az élelmiszerpazarlásról rendezett közép-európai konferencián kedden Budapesten. Zsigó...

Tovább olvasom

A területek kétharmadán befejeződött a szőlőszüret

A területek mintegy kétharmadán már befejeződött a szőlőszüret – közölte a földművelésügyi miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rátkán szombaton. Fazekas Sándor az Angyal Borászat és Szőlőbirtokon tett látogatása során újságíróknak elmondta,...

Tovább olvasom

Az agárkivitelen belül növekszik a feldolgozott termékek aránya

A magyar agrárexporton belül az elmúlt években a feldolgozott termékek aránya 60 százalékról 80 százalékra emelkedett – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán. Kifejtette: az idén...

Tovább olvasom

Nőtt a hüvelyes növények termőterülete

Magyarországon a hüvelyes növények vetésterülete az elmúlt években jelentősen nőtt, de továbbra is csak kis részét adja a gabona és olajos növények által uralt hazai szántóföldi növénytermesztésnek, az agrártárca támogatási...

Tovább olvasom

FM: a biológiai sokféleség megőrzését a döntéshozatalba is be kell építeni

Az országos és az önkormányzati szintű döntéshozatalba, tervezésbe is be kell építeni biológiai sokféleség megőrzésének szempontjait – hangsúlyozta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet...

Tovább olvasom

Fazekas: Magyarországon kevésbé érzékelhető a tejfelvásárlási árak növekedése

Az európai országokban már megindult a tejfelvásárlási árak emelkedése, Magyarországon azonban ez még nem nagyon érzékelhető – mondta a földművelésügyi miniszter az M1 aktuális csatornán. Fazekas Sándor kifejtette: Magyarországon feszültséget...

Tovább olvasom

Fazekas Sándor: egyre elismertebbek a minőségi magyar borok

Egyre elismertebbek a minőségi magyar borok a bel- és a külföldi fogyasztók körében, mivel minőségük folyamatosan megújul, a tradíciót ötvözik az innovációval, a hagyományt az újdonsággal – hangsúlyozta a földművelésügyi...

Tovább olvasom
Oldal