Tag "állattenyésztés"

Október 16-án indul egyes agrártámogatások előlegfizetése

Október 16-án megkezdődik az alaptámogatás, az újraelosztó támogatás és a termeléshez kötött támogatások előlegeinek kifizetése. Az uniós szabályok szerint a teljes támogatásnak legfeljebb 70 %-a fizethető ki előlegként. Az idén indult...

Tovább olvasom

Kiemelt figyelmet fordítunk a baromfiágazatra

Hazánkban jelenleg 550 árutermelő gazdaság termel tojást, amelyek 2022-ben mintegy 2,4 milliárd tojást állítottak elő – így foglalta össze a hazai baromfitartó gazdaságok adatait Nagy István agrárminiszter, pénteken, Budaörsön, a...

Tovább olvasom

Kamattámogatott forgóeszköz hitel a gabonafeldolgozó vállalkozásoknak

A gabonafeldolgozásban résztvevő vállalkozások számára is elérhető az államilag kamattámogatott forgóeszköz hitel, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB Zrt.) által működtetett agrár hitelprogramok között – jelezte Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért...

Tovább olvasom

Tehenészeti telepet adott át a Solum Zrt. Komáromban

Új tehenészeti telepet adott át, valamint fejlesztette gépparkját és növelte silózó kapacitását a Komárom közeli Nagyherkálypusztán csaknem 3 milliárd forintos beruházással a Solum Zrt. Nagy István agrárminiszter a létesítmény csütörtöki...

Tovább olvasom

Az állattartók versenyképességéhez színvonalas telepek szükségesek

Új tehenészeti telepet adott át, valamint fejlesztette gépparkját és növelte silózó kapacitását a Komárom közeli Nagyherkálypusztán csaknem 3 milliárd forintos beruházással a Solum Zrt. Nagy István agrárminiszter a létesítmény csütörtöki avatásán...

Tovább olvasom

7,4 milliárd forint visszatérítés érkezik a termelőkhöz

Október 6-án a Magyar Államkincstár megkezdi a korábban az uniós szintű krízistartalék feltöltése céljából elvont, de ott fel nem használt 7,4 milliárd forintnyi összeg visszatérítését több, mint 70 ezer termelő...

Tovább olvasom

Öt százalék kamattal érhető el az Agrár Széchenyi Kártya MAX+

Az ukrán gabonaválság okozta piaci nehézségek áthidalásában hatalmas segítséget jelent a magyar mezőgazdaság számára a most elindult Agrár Széchenyi Kártya MAX+ folyószámlahitel konstrukció – közölte Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért...

Tovább olvasom

A mezőgazdaság hitelállománya közel 7 százalékkal emelkedett

A mezőgazdaság hitelállománya 6,7 százalékkal 1036,9 milliárd forintra emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a kedvezményes hitelek aránya 69,7 százalékot, a piaci hitelek részesedése pedig 30,3 százalékot...

Tovább olvasom

Tartós békére van szükség a mezőgazdaságban

A mezőgazdaság az elmúlt években intenzív támadásokat kapott Brüsszelben, amely háromnegyed évvel az európai parlamenti választások előtt tűzszünetet ajánlott a magyar és az európai agráriumnak. A mezőgazdaságban azonban tartós békére,...

Tovább olvasom

A magyar pálinka is bekerült az EU-ban és Japánban is oltalom alatt álló földrajzi jelzések jegyzékébe

Az Európai Unió és Japán között létrejött gazdasági partnerségi megállapodás keretében további 42 uniós és japán termék került be a mindkét térségben oltalom alatt álló földrajzi jelzések (OFJ) jegyzékébe, a...

Tovább olvasom

Újjászülető magyar agrárium

A magyar mezőgazdaság az újjászületés pillanatában van, amelynek az a legfontosabb üzenete, hogy a versenyképesség fenntartásához az ágazat minden szereplőjének változnia kell, függetlenül a tevékenységi területtől és a mérettől –...

Tovább olvasom

Oszlassuk el az állattenyésztéssel és húsfogyasztással kapcsolatos tévhiteket!

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Állattenyésztők Szövetsége kiemelt feladatának tekinti az állattenyésztési ágazat körüli viták kiegyensúlyozottságának megteremtését, valamint az ágazatban tevékenykedő gazdálkodók, termék-előállítók megbecsülésének helyreállítását. Ezt a célt...

Tovább olvasom

Hosszabb lett a 2018-as ÖKO támogatás kötelezettségvállalási időszaka

Az Agrárminisztérium az ökogazdálkodók számára megteremtette annak lehetőségét, hogy 2023. október 16-tól 2023. november 15-ig egy évvel meghosszabbítsák a VP4-11.1.1-11.2.1-18 kódszámú, 2018-ban meghirdetett „Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása”...

Tovább olvasom

Kevesebb takarmányt állítottak elő 2022-ben, mint az előző évben

Magyarországon a keverőüzemekben 3,637 millió tonna haszonállat-takarmánykeveréket állítottak elő 2022-ben, 8,1 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben. A gyártott keveréktakarmány 49,1 százalékát, 1,786 millió tonnát a baromfitakarmányok adták. A sertéstakarmány...

Tovább olvasom

Csaknem hatmilliárd forintból épült sertéstelep Békéscsabán

Csaknem hatmilliárd forintból épült sertéstelep Békéscsaba külterületén, ahol éves szinten 25 ezer vágósertés értékesítésével számolnak – közölte a beruházó Hajdúsági Agráripari (HAGE) Zrt. csütörtökön az MTI-vel. A NAGISZ cégcsoporthoz tartozó...

Tovább olvasom

Kék bolygó – Áder János: az innovációk vonzóbbá teszik az agráriumot a fiatalok számára

A mezőgazdaságot digitális eszközökkel fejlesztő AgroVIR Kft.-t mutatta be Áder János korábbi köztársasági elnök a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztón is megtekinthető. A volt államfő...

Tovább olvasom

11 milliárd forint támogatás érkezik a tejtermelő és hízott-bikatartóknak

Az Agrárminisztérium a nehéz gazdasági helyzetben lévő szarvasmarhatartók likviditásának biztosítása érdekében megteremtette a feltételeit annak, hogy a jövő hét folyamán az érintett 9600 gazdálkodó számára megérkezzen a 2022. évi jogalapon...

Tovább olvasom

Az Eurosheep projekt keretében megszerzett tudás javíthatja a hazai juhágazat versenyképességét

Végéhez közeledik az Európai Unió HORIZON2020 programja keretében támogatott EuroSheep projekt. A program három éve alatt számos nemzetközi jó gyakorlatot ismerhettek meg a juhágazat szereplői. A nemzetközi projektben való részvétel és az...

Tovább olvasom

Nagy sikere volt a „Szakmakóstoló” pályaorientációs programheteknek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kiemelt feladatának tartja az agrárszakmák népszerűsítését, a pályaválasztó fiatalok és szüleik tájékoztatását, az agrárszakképző intézményekbe történő beiskolázás elősegítését. Ennek részeként a nyáron „Szakmakóstoló” pályaorientációs programhetek...

Tovább olvasom

Az új precíziós pályázat megjelenésére várnak a gazdák

Kiemelkedő forgalmat érhet el idén a hazai mezőgéppiac, ezt követően azonban visszaesés várhat az ágazatra. Bár a gyártók számos, forradalmian új megoldással várják a gazdálkodókat, a bizonytalan piaci helyzet és...

Tovább olvasom

Feldman Zsolt: Minden egyes liba- és kacsatermék a magyar agrárium teljesítményét mutatja

Minden egyes libamáj, liba- és kacsatermék a magyar tudást, a magyar gazdálkodó, a magyar agrárium teljesítményét mutatja meg – jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken...

Tovább olvasom

Új szabályozás segítheti a víziszárnyas termelőket

Ősszel elkészülhet az a szabályozási csomag, amely a víziszárnyas termelők és felvásárlók viszonyában megosztja a kockázatot és nagyobb biztonságot jelent majd a gazdálkodóknak – közölte Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért...

Tovább olvasom

Újabb olasz területen ütötte fel a fejét az afrikai sertéspestis

Az elmúlt hetekben három gazdaságban is kimutatták az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát Olaszországban, Pavia tartományában. Az érintett állományokat az olasz hatóság felszámolta, a Nébih pedig haladéktalanul elrendelte a szükséges elővigyázatossági...

Tovább olvasom

Hazánk kiemelten támogatja a fenntartható agrárélelmezési rendszereket

Hazánk kiemelt szerepet szán a rövidebb ellátási láncoknak, a helyi termékek népszerűsítésének, a digitalizációnak és a tudatosság növelését célzó kampányoknak – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Nemzetközi Élelmezésbiztonsági Konferencián,...

Tovább olvasom

A tojás csomagolóhelyi ára 59 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál

Az Európai Bizottság adatai alapján az unióban az étkezési tojás csomagolóhelyi ára 241,92 euró/100 kilogramm volt 2023 első harmincnégy hetében, 39,9 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakának árát....

Tovább olvasom

A fiatal bika termelői ára nem változott, a vágóüszőé és -tehéné csökkent

Az Egyesült Államokban a bika ára 6,41 dollár (USD)/kilogramm hasított hideg súly volt 2023 júliusában, 32 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Brazíliában a szarvasmarha ára brazil reálban kifejezve...

Tovább olvasom

Magasabb szintre emeljük a kirgiz-magyar agrárkapcsolatokat

A vetőmag-előállítás, a növénytermesztés és az állattenyésztés területén tovább erősítjük az együttműködést Kirgizisztán és hazánk között – közölte Nagy István agrárminiszter, aki kedden Aszkarbek Dzsanibekov kirgiz mezőgazdasági miniszterrel egyeztetett Biskekben....

Tovább olvasom

Állattartók és állatorvosok, figyelem! Támogatás igényelhető a rezisztenciavizsgálatok elvégzésére

Január 1-től lehetőség nyílt a rezisztenciavizsgálatok pénzügyi támogatással történő megvalósítására. A támogatás a kis létszámú állattartó telepek élelmiszertermelő állatai esetében elvégzett mintavételre, a laboratóriumi bakteriológiai vizsgálatra és az érzékenységi teszt...

Tovább olvasom

A pulykavágás jelentősen visszaesett a vágóhidakon

A magyarországi vágóhidakon baromfiból 105,9 millió darabot vágtak 2023 első fél évében, 6,5 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A levágott baromfi élősúlya összesen 319 ezer tonna, vágott...

Tovább olvasom

Nagy István: ha kell, a kormány nemzeti hatáskörben tiltja meg az ukrán gabonatermékek behozatalát

A kormány megvédi a magyar gazdákat, és ha kell, szeptember 16-ától nemzeti hatáskörben zárja le a határt az Ukrajnából érkező egyes gabonatermékek előtt – jelentette ki az agrárminiszter szombaton Tihanyban...

Tovább olvasom
Oldal