Szűzbeszéd

Új­sü­te­tű Lánc­híd Klub-tag­ként mind­járt egy olyan szín­vo­na­lú kon­fe­ren­ci­án ve­het­tem részt (Bu­si­ness Dinner Csányi Sán­dor­ral és Gráf Jó­zsef­fel), ame­lyet már rég­óta hi­á­nyol­tam, vár­tam. Az el­múlt évek sok­szor si­ral­mas szin­tű kon­fe­ren­ci­ái után fel­üdü­lés­ként ha­tott, és jó idő­re vissza­szo­rí­tot­ta az e té­ren ki­ala­kult szkep­ti­ciz­mu­so­mat. Úgy gon­do­lom, nagy­sze­rűbb nyi­tányt ma­gam ré­szé­ről nem is vár­hat­tam klub­tag­sá­gom te­kin­te­té­ben (nem gon­dol­va per­sze, hogy csak mi­at­tam szervezték…).Ami­kor meg­kap­tam a le­he­tő­sé­get, tag­já­vá vál­ni a Lánc­híd Klub­nak, elő­ször is el­gon­dol­kod­tam azon, mi­ért pont rám gon­dol­tak, il­let­ve tag­ként mit fo­gok tud­ni hoz­zá­ten­ni a Lánc­híd Klub iden­ti­tá­sá­hoz, stra­té­gi­á­já­hoz. Ter­mé­sze­te­sen büsz­ke­ség­gel töl­tött el, hogy is­mer­ve a klub fel­vé­te­li sza­bá­lyát (egy­han­gú sza­va­zás), egy­ál­ta­lán fel­me­rült a ne­vem. Ami­kor fel­idéz­tem ma­gam­ban, kik is al­kot­ják a tag­sá­got, jöt­tek a ne­vek egy­más után sor­ban, és rá­jöt­tem, hogy tu­laj­don­kép­pen szin­te min­den­kit is­me­rek. Ta­lán Re­ál-be­szál­lí­tó­ként vagy kon­ku­rens­ként már csa­táz­tunk is egy­más­sal né­hány­szor, vé­den­dő sa­ját po­zí­ci­ó­in­kat.
Ak­kor most ez egy olyan klub, ahol el­len­fe­lek jó­kat kva­ter­káz­nak egy po­hár bor mel­lett?
A vá­lasz ter­mé­sze­te­sen nem, ugyan­is úgy gon­do­lom, hogy mi olya­nok va­gyunk, mint a spor­to­lók, akik ver­seny köz­ben akár meg­hal­ni is ké­pe­sek az ered­mé­nyért és a má­sik le­győ­zé­sé­ért, egyéb­ként meg pá­lyán kí­vül akár jó ba­rát­ság­ban is le­het­nek egy­más­sal.
Itt jegy­zem meg, hogy aki azt a hit­val­lás vall­ja, hogy nem az ered­mény szá­mít, ha­nem a rész­vé­tel a fon­tos, az örök vesz­tes. Ne ko­pog­jon a Lánc­híd Klub aj­ta­ján, a ma­gam ré­szé­ről nem tá­mo­ga­tom.
Je­lölt­ként örül­tem an­nak is, hogy egy olyan hár­mas csa­pat tag­ja va­gyok, amely­ben a má­sik két kan­di­dá­ló tár­sam Be­ne­dek Lász­ló (Brau Union) és Rácz Jó­zsef (Mórakert). Ta­lán nem kell őket sem be­mu­tat­ni.
Haj­rá, Lánc­híd Klub!