Szorgosan kergetik a huncut webáruházakat

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 07. 15. 11:38

De azért eltelik pár hónap, mire közzéteszik a jogerős elmarasztaló határozatokat. Most éppen 568 szerepel a fogyasztóvédelem listáján. A leggyakrabban a szállításban, jótállásban, elállás megadásában hibáznak a webáruházak, szinte mindegyik a fülön csípettek közül. A járványhónapok ellenőrzési tapasztalataira azonban még várni kell.

 

A járványhónapokban nagyot ugrott a webáruházas vásárlás, márciusban másfélszeresére, áprilisban kétszeresére, májusban ismét másfélszeresére a korábbi évhez képest. Be is számoltak híradások a szigorúbb ellenőrzésekről, amit az is indokol, hogy ebben a körben gyakoribbak a fogyasztóvédelmi szabálytalanságok. A fogyasztóvédelmi hatóság mellett a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódik. Ezek a vizsgálatok egyébként nem egyszerűek, hiszen egyértelműen be kell bizonyítaniuk a hatóságoknak az elmarasztalás tényt, számos esetben pedig bíróság dönt a fellebbezések nyomán.

Ott még nem tartunk: a megugrások ellenőrzéseinek tanulságai még váratnak magukra, de azért akad így is bőven

A jogerős fogyasztóvédelmi hatósági határozatokat közzé is kell tenni a fogyasztóvédelmi törvény alapján 2017 óta akkor, amikor súlyos jogsértésen kapják a vétkes webáruházat. És a közzététel időszaka két esztendő. Súlyos jogsértés például, ha a szerződéskötést megelőzően nem tájékoztatják a fogyasztót a vásárlás legfontosabb feltételeiről, a vásárló a jogszabályban meghatározott elállási jogával nem tudott élni, vagy tisztességtelen általános szerződési feltételt alkalmazott.

A bírságrend is szigorúbb a szokásosnál, mivel a webes szolgáltatások esetében a fogyasztóvédelemben általános 15 ezer forinttal szemben az ismételt jogsértés esetén a bírság legkisebb összege 200 ezer forint.

Jelenleg 568 súlyos hibát vétő webáruház található a fogyasztóvédelem lajstromában. Ezen belül azonban a legutóbb, július első felében közzétett határozatok már néhány hónapja jogerőre emelkedtek, véletlenszerű lapozgatásunk nyomán úgy tűnik, 2019 végén, 2020 elején fordult a kocka jogerőre. Így a márciusban, áprilisban, vagy éppen májusban elkövetett súlyos vétségekről csak később lesz információ, mivel eltelik néhány hónap a jogerőre emelkedés és a közzététel között.

A vétségek mérlege a következő, azzal, hogy egy-egy webáruház több hibát is elkövethet, így a hibaszámok összege nagyobb a vétkes webáruházak számánál. És bizony olyan is akad, aki ott van a listán, de a hibáját nem javította ki, amire úgy egyébként nyilván felszólítást is kap. D

De hiába, ezek szerint:

hiányos elérhetőség 470
szállítással, jótállással, elállással kapcsolatos hibák 556
„csodát ígérő termékekkel” kapcsolatos megtévesztés 44
bírság kiszabása 35
hiányosságokat pótolta 426
fogyasztovedelem.kormany.hu, 2020. július 15.

(blokkk.com)

Kapcsolódó cikkeink