Szolgáltatásbővítést tervez a Nagybani Piac

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 02. 08. 18:01

Növelni tudta forgalmát a Budapesti Nagybani Piac Zrt. 2010-ben. Évek óta azon fáradoznak, hogy minél korszerűbb szolgáltatási színvonalat tudjanak nyújtani a vevőkörüknek, amelyet a jövőben a HORECA-szektor irányába bővítenek, mondja Házi Zoltán vezérigazgató. Ehhez partnereket is keresnek.

Milyen volt a 2010-es év a Budapesti Nagybani Piac Zrt. életében?

H. Z.: – Jó évet zártunk. Összesen 645 ezer belépést regisztráltunk a piac területére, ebből 460 ezer volt a kereskedő. Ez 4 százalékkal több, mint tavalyelőtt. Forgalmunkat is növelni tudtuk, tavalyi árbevételünk nem végleges adatok szerint meghaladja a 2,3 milliárd forintot. A piacunkon értékesített áru mennyisége kis mértékben csökkent, ám értékben növekedett, mivel egyes zöldség- és gyümölcsfélék árai jelentősen emelkedtek az elmúlt évben. Felméréseink szerint több mint 402 ezer tonna került eladásra a piacon.

Milyen célcsoportok felé szeretnék szélesíteni a vevőkört?

H. Z.: – Az európai nagybani piacokon azt látjuk, hogy az üzletek ellátása mellett erősödik a HORECA-szektor jelentősége. Mi is szeretnénk ebbe az irányba elmozdulni. Ennek érdekében olyan vállalkozó partnereket keresünk, akik az eddiginél színvonalasabb kínálatot tudnak biztosítani olyan, a gasztronómiában fontos termékekből, mint például a hal vagy a tőkehús. Ezen kívül azokat a cégeket is keressük, akik a partnereink számára csomagolási megoldásokat tudnak nyújtani.

Milyen fontos beruházások, fejlesztések történtek tavaly a Nagybanin?

H. Z.: – Az elmúlt időszakban igen jelentős összegeket, évenkénti átlagban mintegy 500–520 millió forintot fordítottunk beruházásra. Legutóbb épp tavaly decemberben adtunk át egy közel 5000 négyzetméteres, modern raktárcsarnokot. Másik jelentős fejlesztésünk a közelmúltban a beléptetés korszerűsítése volt, a rendszámfelismerő rendszer jelentősen lerövidíti a várakozási időt.

A modern kereskedelmi csatornák kiszolgálása milyen kihívásokat állít Önök elé?

H. Z.: – Arra törekszünk, hogy minél több olyan, komoly termelői háttérrel rendelkező bérlőt hozzunk ide, aki képes megfelelni a nagy láncok igényeinek minőségben, csomagolásban, logisztikában. Ezért is gondoljuk úgy, hogy a korábbi, elaprózott raktárszerkezetet át kell alakítanunk, és nagy alapterületű, modern épületeket kell építenünk a piac területén. Ma már közel 30 ezer négyzetméter raktár-alapterülettel rendelkezünk, ennek kétharmada a legmagasabb igényeknek is megfelel. Bevételünknek közel 50 százaléka a raktárkiadásból származik.

Milyen terveik, célkitűzéseik vannak 2011-re?

H. Z.: – Egyrészt megpróbáljuk tovább javítani a szolgáltatási színvonalunkat. Jelenleg a legfőbb nehézséget a megközelíthetőség és az ebből fakadó kisebb közlekedési fennakadások jelentik. Már tavaly is bővítettük a vevőparkolót, ezt folytatni szeretnénk. Ezenkívül jeleztük a fővárosi önkormányzat felé, hogy partnerek lennénk a Nagykőrösi úton lévő leállósáv bővítésében, hogy a gépjárművek még kevésbé zavarják a kerület lakosainak életét.

A raktárkapacitás fejlesztésével sem akarunk leállni: 2011-et a következő nagyszabású projektünk előkészítésére szánjuk. Kiemelt fontosságot tulajdonítunk továbbá a környezetvédelemnek és az energiagazdálkodásnak. A tavaly felépült raktárunk a geotermikus energiát hasznosítja, és régebbi raktáraink korszerűsítésével is a takarékosabb, „zöldebb” működést kívánjuk megvalósítani. (X)

Házi Zoltán

vezérigazgató

Budapesti Nagybani Piac

Kapcsolódó cikkeink