Buborékvirtus – A nap képe

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 07. 13. 10:29

Egyértelműen nem számít sznobságnak ma Magyarországon, ha egy tehetős ember apróbb-nagyobb bortároló helyiséget is épít házában, mint ahogy sok más sem, ami a drága borok ismeretével, fogyasztásával kapcsolatos. A palackvágó szablyát viszont csak olyanoknak ajánljuk, akik ebbe a helyiségbe szeretnének minél több látványosságot összegyűjteni, vagy azok számára, akiknek a pezsgő többet jelent egy remek, elegáns italnál.

Mint tudott, a tradicionális módszerrel készült pezsgőben a hossztengelye körül lassan forgatott, végül talpán álló üvegben a nyakrésznél gyűlik össze az eltávolítandó élesztő. Ezt lehűtik (a Törleynél -22 OC-fokra), és kilövik az üvegből – ezt hívják degorzsálásnak. A múltban sokszor előfordult, hogy az üveg nyakát karddal vágták le; nálunk ebből a hagyományból annyi maradt, hogy a Törley Pezsgő Lovagrend vizsgáján ezt a feladatot is teljesítenikell. Mostanában viszont – tőlünk nyugatra – újra divattá vált a „virtuskodásnak” e módja, ehhez készült a mai képünkön látható luxus szabja. (Köztünk szólva: az interneten látható filmek szerint késsel, sőt, a pezsgőspohár talpával is megoldható a lefejezés!)

Kapcsolódó cikkeink