Szijjártó: gyármentő programot indít a kormány

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 10. 21. 10:33

Gyármentő programot indít a kormány, amelynek keretében első körben 150 milliárd forint összértékű támogatást nyújtanak a nagyvállalatok energiahatékonyságát növelő beruházásokhoz – jelentette be szombaton Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Korszerűsíteni szükséges

A Külgazdasági ás Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború és a szankciós válaszok miatt súlyos recesszió felé rohan az európai gazdaság, ami a közös piac miatt jelentős kihatással van Magyarországra is.

„Nekünk, magyaroknak természetesen az a célunk, hogy ebből kimaradjunk”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy ennek érdekében segítséget kell nyújtani a magyarországi vállalatoknak, hogy egyrészt fenn tudják tartani működésüket, másrészt tudják növelni a kapacitásaikat.

„Ma a vállalatok legnagyobb ellensége az energiaárak rendkívüli növekedése, ami a kudarcot vallott brüsszeli szankciós politika egyik egyenes következménye sajnos”

– szögezte le.

Szijjártó Péter közölte, hogy a meghirdetett, november 2-án induló gyármentő program keretében elő fogják segíteni a sikerrel pályázó cégek energiahatékonysági fejlesztéseit, Budapesten 30 százalékos, vidéken 45 százalékos támogatásintenzitással.

Tájékoztatása szerint azok a vállalatok pályázhatnak, amelyek minimum 200 millió forintos fejlesztés keretében bővítik energiaellátási kapacitásukat, például napelemeket telepítenek vagy bármely más módon növelik az energiahatékonyságukat, s ezáltal csökkentik az energiaköltségeiket.

A legmagasabb támogatási összeg hatmilliárd forint, a program összértéke az első körben 150 milliárd forint – tudatta. A miniszter végezetül arra is kitért, hogy a programot a Külgazdasági és Külügyminisztérium alá tartozó beruházásösztönzési ügynökség fogja koordinálni, amely a koronavírus-járvány hatásainak csillapítása érdekében meghirdetett, sikeresnek bizonyult támogatási programot is végrehajtotta.

MTI

Kapcsolódó cikkeink