Szigetközi Friss Víz az AQUA Kft-től

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 06. 10. 13:40

A CSR Piacok történetében mindeddig egyedüli víziközmű cégként a mosonmagyaróvári AQUA Szolgáltató Kft. palackozott feketeerdei ivóvízével, a Szigetközi Friss Vízzel vett részt a 2011-es CSR Piacon. A KÖVET Egyesület által június 2-án Budapesten a Millenáris Nagycsarnokban megrendezett CSR Piac elnevezésű kiállításra az AQUA a CSR Intézkedések kategóriában adta be pályázatát. A héttagú szakértő zsűri 95 benyújtott pályázat közül választotta ki azokat a tanulmányokat, amelyeket példaértékű CSR gyakorlatuk és innovativitásuknak miatt mások által adaptálhatónak ítélt.

Idén a zsűri döntése szerint 40 cég összesen 65 különböző CSR intézkedésével és Valóban Felelős Vállalati modelljével jelenhetett meg. Az AQUA Kft. egyedüli víziközmű szolgáltató cégként olyan jeles cégek társaságában vehetett részt kiállításon, mint a KPMG, az AUDI, a Coca-Cola vagy a MOL.

A csapvíz fogyasztása valós és egészséges alternatíva az ásványvízfogyasztás mellett, ráadásul környezettudatosabb is, hiszen az ásványvíz a keletkező nagy mennyiségű műanyag hulladék miatt súlyosan károsítja a környezetet, és az ásványvízben található tartósítószerek egészségügyi szempontból sem kedvezőek. Az egészséges szervezet számára a tiszta, természetes ivóvíz biztosítja megfelelően és tartósan az ásványi és egyéb anyagok harmóniáját.

A Szigetközi Friss Víz ezt a harmóniát és felüdülést nyújtja azáltal, hogy Közép-Európa egyik legnagyobb és legtisztább vízkészletéből, mélyfúrású kutakból közvetlenül tisztítás és tartósítás nélkül hozza felszínre és palackozza az AQUA Szolgáltató Kft. A vizet frissességének megőrzése, a káros anyagok beoldódásának elkerülése és környezetünk védelme érdekében visszaváltható üvegpalackban forgalmazza az AQUA. A palackozóüzemet az AQUA Kft. a feketeerdei vízműtelepén, a víz kinyerési helyén hozta létre, ahol helyi munkaerőt foglalkoztatnak. Nagyobb megrendelők esetén a helyszíni kiszállítást követően a cég az üres palackok visszagyűjtéséről is gondoskodik.

Az AQUA Szolgáltató Kft. pályázati anyagát Dr. Szigeti Cecília, a CG & Partners Kutató és Tanácsadó Kft. ügyvezetője, a Széchenyi István Egyetem egyetemi adjunktusa készítette el. A pályázat a lokalizáció, a vízgazdálkodás és a hulladékképzés visszaszorítása jegyében a „Természetes, tisztítás nélküli ivóvíz a Szigetközben – Tartósítás és tisztítás nélküli, kiváló minőségű, visszaváltható üvegpalackban, lokális rendszerben forgalmazott ivóvíz” címet viselte. Az AQUA Kft. palackozott Szigetközi Friss Vízével nem az ásványvíz piacon kívánt egy újabb termékkel megjelenni, hanem egy másik piaci szegmenst nyitott a palackozott ivóvízzel.

A CSR Piacon kiállító vállalatok intézkedéseit, a Valóban Felelős Vállalati modelleket és a vállalati önkéntes programjaikkal részt vevő civil szervezeteket a KÖVET Egyesületnél megrendelhető CSR Piac Katalógus mutatja be. A www.csrpiac.hu honlapon pedig a közeljövőben elektronikus adatbázisban is elérhetőek lesznek a CSR intézkedéseik és a Valóban Felelős Vállalati modellek – írja a profitline.hu.

Kapcsolódó cikkeink