Magazin: Szépen kerekedik a sajtpiac

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 06. 11. 07:34

Apályt és dagályt is hozott a sajt ár(j)a az elmúlt időszakban, ami ráirányította a fogyasztók figyelmét arra, hogy a trappistán túl is van élet. A prémium sajtok iránti kereslet élénkült, a fogyasztási módok és alkalmak szélesedtek. A márkák igyekeznek kihasználni ezt a jó széljárást, és néhány csomóval gyorsabban vitorlázni, mint a szélárnyékban előre törő saját márkák.

sajt ára általában követi a nyerstejárak ingadozását, ami meglehetősen hektikussá tette a piacot az elmúlt időszakban.

Carlo Volpe
ügyvezető igazgató
Óvártej

– Sok tényező befolyásolja a sajt árait, és nagyon gyakran nehéz megmondani, hogy ezek közül melyik érvényesül egy adott időpontban – mutat rá Carlo Volpe, az Óvártej Zrt. ügyvezető igazgatója. – Bizonyára egy rész a tejtermelésre jellemző szezonalitásnak köszönhető, amely Európában a forró hónapokban esik, és a hideg hónapokban nő. Ehhez hozzá kell adni a nyersanyagok főbb termelőinek alacsonyabb vagy magasabb átlagos termelését és a fogyasztás trendjét a kontinensen és a világon.

A tavalyi évet tekintve inkább az árszínvonal emelkedése volt jellemző, így nem csoda, ha az eladások mennyiségben nem növekedtek, sőt a kemény és félkemény szegmensben csökkenés volt tapasztalható. Azonban ez a nagy kategória sem homogén, hívja fel a figyelmet Tell-Prantner Mária, a FrieslandCampina Hungária Zrt. brandmenedzsere:

– A trappista sajtok lassan morzsolódó dominanciája mellett a kemény, félkemény sajtok piacán egyre erősödik a gouda, edam, ementáli típusú sajtok értékesítése. Ez egyrészt az olyan fiatalabb piaci belépők fejlődésének köszönhető, mint például a prémium holland sajtok széles választékát kínáló Frico márka, másrészt a diszkont csatorna térnyerésének, ahol szintén a tradicionálisan fogyasztott sajtfajták mellett színesebb kínálat jelenik meg félkemény, kemény sajtokból saját márkanév alatt.

Újra felfelé

Gábor Andrea, a Pannontej Zrt. marketingigazgatója a legfrissebb adatokat elemezve pozitív fejleményekről tud beszámolni.

Gábor Andrea
marketingigazgató
Pannontej

– Az idei év első három hónapjában a sajtpiac moderált növekedést mutat – mondja. – Néhány szegmens dinamikusan nő, mint például a lágy sajtok, a specialitások, a szeletelt, illetve a lyukas sajtok piaca. Kihívást jelent számunkra azonban, hogy az ömlesztett kategória stagnál.

A trend megfordulását Nagy Sándor, a Szarvasi Mozarella Kft. kereskedelmi igazgatója így értékeli:

Nagy Sándor
kereskedelmi igazgató
Szarvasi Mozarella

– Mára már érezhető a tejtöbblet megjelenése, s ez elsőként magával hozta a spottejek árának jelentős csökkenését, majd a szerződéses árak mérséklését is. Ez a trend valószínűleg folytatódni fog a következő hónapokban is, így mi is kedvezőbb árakat kínálunk partnereinknek. Ez nyilván a forgalom további emelkedését hozza majd magával.

Andrejszki Adrián, a Chef Market kereskedelmi igazgatója tágabb összefüggésekbe helyezi a sajtpiaci helyzetet:

– Az utóbbi évekre összességében jellemző, hogy az ázsiai piac nagy felvevője lett az európai tejnek, így általánosságban elmondható, hogy a kereslet-kínálat hirtelen torzulása megemelte az európai alapanyagok, leginkább a tej árát. Viszont a sajtfogyasztásban visszaesés egyáltalán nem tapasztalható, inkább átrendeződést észlelünk a különböző sajttípusok, a minőségi márkázott és az olcsóbb sajtok között.

Kipróbált márkák, kipróbálható újdonságok

A megkérdezett gyártók egyöntetűen úgy látják, hogy a csemegepult veszít jelentőségéből. Az előre csomagolt tömb és szeletelt termékek mellett szól a kényelmi trend erősödése, és persze a diszkontok fentebb említett előretörése is kedvez ennek a kiszereléstípusnak.

– A hipermarketek csökkenése régóta megfigyelhető trend. Azt látjuk, hogy a fizetőképes kereslet is a diszkontokat preferálja – jegyzi meg Gábor Andrea. – A csatornák súlyának eltolódása miatt a saját márkás termékek jelentősége és volumene két számjegyű növekedést mutat.Ezért kifejezetten fontosnak érezzük, hogy a márkáinkat megfelelően támogassuk. Hiszünk abban, hogy a márkaépítésnek hosszú távon van jelentősége, az olcsó kategóriás sajtokkal szemben.

Innovációk terén Gábor Andrea azt érzékeli, hogy egyre inkább előtérbe kerülnek a laktózmentes termékek, illetve a grill kategória is egyre népszerűbb.

– A piac a kényelmi termékek irányába húz, ezért idén kiemelt fókuszt kapnak a szeletelt termékek – árulja el a marketingigazgató. – Itt két márkát is bevezetünk annak érdekében, hogy sikeresen jelen legyünk a kategóriában. A grill kategória minden évben kiemelten fontos számunkra, itt a Karaván és Tihany márkáink vonalán szeretnénk tovább építeni a portfóliónkat.

Fókuszmárkájukat, a Medvét idén is jelentős marketingtámogatással segítik, amelynek része lesz egy hosszabb időtartamú tévés jelenlét is. Emellett szeretnének nyitni a fiatal felnőttek irányába, őket digitális, online eszközökkel célozzák meg.

– Mivel számos új termékbevezetésünk lesz idén, ezért trade marketing terén igyekszünk a kóstoltatásra és a termékek kipróbálására helyezni a hangsúlyt – zárja gondolatait Gábor Andrea.

Prémiumot a mindennapokba

A prémium sajtok iránti töretlen és növekvő érdeklődést jól példázza, hogy a Frico márka előző éves teljesítményét tavaly majd 33%-kal sikerült felülmúlnia mennyiségben (értékben pedig 43%-kal), tudjuk meg a FrieslandCampina Hungária Zrt. brandmenedzserétől.

– A magyar piacon a Frico márka széles ízspektrumon kínál sajtokat, kezdve a viszonylag enyhe ízvilágú lágy Goudával vagy Edámival, egészen a karakteres, egyedi ízvilágot képviselő füstölt sajtig vagy Chevrette kecskesajtig – tekinti át Tell-Prantner Mária. – Fontosnak tartjuk, hogy a magyar fogyasztót kimozdítsuk a megszokottból, és megmutassuk, hogy egy új sajtfajta beépítése a mindennapi étkezésükbe – pl. szendvics holland goudával – milyen plusz ízélményt tud nyújtani.

A Frico még nagyon fiatal a magyar piacon, ezért jelentős erőforrásokat allokálnak arra, hogy a márkát a sajtfogyasztók számára ismertté tegyék, kipróbáltassák. A klasszikus médiafelületeken túl új csatornákon is erősítik a márkajelenlétet.

Egészség, eredetiség, sokoldalúság

– A sajtpiac egyre dinamikusabbá válik, és nekünk, a gyártóknak a legjobb szolgáltatást kell nyújtanunk az ügyfeleknek – hangsúlyozza Carlo Volpe.

Az Óvártej Zrt. ügyvezető igazgatója szerint a fogyasztó egyre inkább figyelemmel kíséri a termék eredetét, megkülönbözteti tulajdonságait, annak összetevőit, amelyeknek mindig meg kell közelíteniük az elvárásokat.

– Egészség, eredetiség és sokoldalúság: ez az a három kulcsszó, amelyek a potenciális partnerek ajtaját megnyitják – fogalmaz. – Ráadásul a növekvő vásárlóerőnek köszönhetően a magyar fogyasztók olyan különleges sajtok felé nyúlnak, amelyeket korábban „niche” -ként definiáltunk. Az étkezésen túl az emberek érzékeléseket keresnek. Egy ilyen különleges sajt lehet a Proust „madeleine” terméke, amely emlékeztet minket egy utazásra, egy barátra vagy életünk egy fontos pillanatára.

Az Óvártej a nyár beköszöntével mutatja be a HoReCa-szektornak Mamma Mia mozzarelláját, amely ideális pizzához, de az olasz és a nemzetközi konyha meleg ételeihez is könnyen felhasználható. A közeljövőben mérlegelik az otthoni fogyasztásra szánt variáns bevezetését, azaz a golyós mozzarella gyártását is. Jelenleg mosonmagyaróvári gyárukban a termelés hatékonyságára irányuló beruházások zajlanak, de nem kizárt, hogy hamarosan lesz pár termékmeglepetésük is, árulja el az ügyvezető igazgató.

Mastalli Zsuzsanna
ügynökségvezető
SIRENUSE

Az Óvártej kommunikációs és PR- feladataiért felelős partnere, a SIRENUSE PR-ügynökség vezetője, Mastalli Zsuzsanna marketing tekintetében is az eredetiség pártján van:

– Úgy gondolom, a sajt világa egy különleges világ, ahol érdemes kipróbálni a klasszikus ATL- és BTL-megoldásokon túl az európai porond élvonalában mozgó sajtmárkák újszerű és specifikus kommunikációját is, videóreceptekkel és mobil kommunikációs felületetekkel. Az elmúlt években elkötelezett hívei voltunk a minőségi márkakommunikációnak, nagy hangsúlyt fektettünk a tervezett stratégia keretein belül végiggondolt márkaépítésre. A következő két évre innovatív online és közösségi kommunikációs kampányokkal készülünk európai szinten.

Friss ötletek

A Szarvasi Mozarella Kft. kereskedelmi igazgatója visszaidézi, hogy a light vonal pár évvel ezelőtti sikere után a laktózmentes sajtok kifejlesztését helyezték innovációs munkájuk fókuszába.

– Light és laktózmentes kínálatunk jelenleg lefedi az igényeket. Minden fontosabb termékünk rendelkezik ilyen verziókkal is. A fogyások aránya adhat ötletet a jövőben más, még nem lévő kiszerelések indítására – tekint előre Nagy Sándor.

A Szarvasi Mozzarella mindig is nagy hangsúlyt fektetett a márkaépítésre, az olasz típusú, friss sajtok megismertetésére, megkedveltetésére. Talán ennek is köszönhető, hogy a fogyasztók jelentős részének a mozzarella szó hallatán az ő termékeik ugranak be.

– A közelmúltban egy új ügynökséggel állapodtunk meg az együttműködésre, s általuk új elemek is megjelennek aktivitásaink között – jegyzi meg a kereskedelmi igazgató.

Figyelnek és reagálnak

A Chef Market piaci tapasztalatai szerint a HoReCa-szektorban és az élelmiszer-kiskereskedelemben ugyanazok a trendek érvényesülnek. Például a legnépszerűbb sajt itt is, ott is a trappista.

– Az eladási számokat elemezve azonban némi átrendeződésre lehet számítani a jövőben, hiszen közel két számjegyű növekedést látunk az edami, camembert és gouda sajtok szegmenseiben – jelzi Andrejszki Adrián. – A speciálisabb típusok, mint a penészes, a kecskesajt, a gorgonzola vagy a márványsajt is egyre divatosabbak. Az abszolút értékben kifejezett forgalmuk viszont még elenyésző a nagy kategóriákhoz képest.

A kereskedelmi igazgató úgy látja, hogy Kelet-Európában, így Magyarországon is élénkül a kereslet a tej helyett növényi alapanyagok felhasználásával készült sajtok iránt, mivel ezeknek az előállítási költsége rendkívül alacsony.

– Kiszerelés tekintetében egyértelműen a kisebb kiszerelésű termékek kerülnek fókuszba – állapítja meg.

A Chef Marketnél folyamatosan figyelik és követik a hazai és külföldi trendeket, egyre több prémium terméket importálnak és forgalmaznak.

– Ilyen újdonságaink többek között a kecskesajtok, az azonnal grillezhető termékek és főleg a ready-to-eat termékek, amelyek főételként használhatók – sorolja Andrejszki Adrián. – Egyre több fejlesztést látunk a „minden mentes” sajtok kategóriájában. A vevői trendek húzzák magukkal ezeket a gyártói innovációkat, így ezeket mi is beépítjük termékkínálatunkba.

Szalai László

Kapcsolódó cikkeink