Szélesedett a dm profilja

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 02. 01. 08:00

Gyógyszerek vény nélkül, homeopátiás szerek, biovonal az Alnatura készítmények segítségével – többek között ez is jellemzi a dm tavalyi és idei tevékenységét. A szépség és az egészség mellett elkötelezett lánc figyel a kismamákra, törzsvásárlói­ra és társadalmi felelősségvállalását is komolyan veszi, amelynek tavaly negyven óvoda örülhetett.A dm Magyarország Kft.-nél sem december 31-el zárul az esztendő, a cégnél a gazdasági év mindig október elsejétől szeptember 30-ig tart. A 2006–2007-es periódus remekül sikerült.
– Tizenöt üzletet nyitottunk meg az utolsó gazdasági évben, ami ismét bizonyította, hogy sikerült folytatni expanziós stratégiánkat. Tizenöt már meglévő üzletünket felújítottuk, illetve frekventáltabb, forgalmasabb helyekre költöztettük – ismerteti Nagy Júlia.
A dm Magyarország Kft. marketingmenedzsere a 2007-es gazdasági évről elmondta még azt is, hogy tavaly februárban nagy változás következett be a cég életében, ekkor vezették be a tartósan alacsony ár koncepciót. Lényege, hogy négy hónapon keresztül garantálják az akcióba bevont termékek árának változatlanságát. A másik újítás 2007 utolsó negyedévében következett be, ekkortól kezdtek el vény nélkül kapható gyógyszereket árusítani a dm üzletek. Ez a változás komoly fejlesztésekkel és beruházásokkal járt.
– Külön zárható gyógyszerszekrényekkel kellett felszerelnünk üzleteinket, és eleget kellett, kell tennünk az egyéb gyógyszer-forgalmazási kitételeknek is – hangsúlyozta Nagy Júlia.
A dm kommunikációját az előbb említet változások is befolyásolták. Kiemelt hangsúlyt kapott a tartósan alacsony ár koncepció megismertetése a vásárlókkal. Emellett folytatták törzsvásárlóknak szóló kedvezményeik „folyósítását” is. A törzsvásárlói akció lényege: a vásárlók ezerforintonként egy pontmatricát kapnak gyűjtőfüzetükbe, tíz pontot érő vásárlás után kuponfüzetet kapnak, és minden 15 pont összegyűjtése után, a következő vásárlásnál 15 százalékos kedvezményben részesülnek. Folytatódott a baba bónuszprogram is, amely a kismamáknak szóló direkt marketing kezdeményezés.
– Baba bónuszprogramunkba minden kismama önként jelentkezhet. Adott évben született kismamák és gyermekeik jelentkezését várjuk januártól következő év márciusáig. A jelentkezési lap kitöltésével a mama kap egy kezdőcsomagot, benne egy 22 kupont tartalmazó kuponfüzettel, amely kedvezményes vásárlási lehetőséget biztosít az általunk összeválogatott termékekre és szolgáltatásokra, amelyekkel a legjobb gondoskodást nyújthatják önmaguk és gyermekük számára. A program során további két alkalommal a baba fejlődési szakaszait bemutató tanácsadó füzetet küldünk a tagoknak, amelyek naprakész javaslatokkal, tanácsokkal segítik a kismamákat, hogy a babával való foglalkozás még örömtelibb legyen – foglalja össze a babaprogram lényegét Nagy Júlia.
A program sikerességéről sokat elárul, hogy tavaly körülbelül százezer gyermek született Magyarországon, akiknek 26 százaléka – persze szülein keresztül – csatlakozott a baba bónuszprogramhoz.
A dm ezzel együtt az idén továbbra is a szépség és az egészség szolgálatában áll. Termékeik között megjelennek újdonságok is, a vény nélkül kapható gyógyszerek száma 150 fölé emelkedik, és homeopátiás készítmények is kaphatók lesznek az egységekben. Külön kategóriát képeznek az Alnatura termékek. Túlnyomó részük – 150-féle termék – élelmiszer, a tésztáktól a bioropiig bezárólag. De a biomárkacsalád megjelenik például a szépségápolásban is.
A dm marketingmegjelenései a konkurenciától való megkülönböztetésre törekednek, de szem előtt tartják a beszállítói márkák népszerűsítését is. Nagy Júlia megemlíti, hogy a dm beszállítói az üzletekben meghatározott keretek között hirdethetik termékeiket, promócióikat.
A dm idei terveiről a marketingmenedzser annyit elárul, hogy a tavalyi évhez hasonlóan a társadalmi felelősségvállalás továbbra is központi helyet foglal el a dm marketingpolitikájában. A tavalyi évben 40 millió forintot adományoztak országosan 200 óvodának, előző évben pedig 15-15 millió forinttal támogatták a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványt, és a Peter Cherny Gyermekmentő Szolgálatot.

Kapcsolódó cikkeink