Százféle pezsgő a nagykóstolón

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 06. 13. 11:12

Csaknem ötven márkától mintegy százféle pezsgőt, champagne-t, cavát, proseccót, habzó- és gyöngyözőbort vonultatott fel a Pezsgő Június Nagykóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapestben.

pezsgo

Harsányi Dávid szervező az MTI-nek elmondta: tavaly Pezsgő Szalon néven tartották meg először a sétáló kóstolót, és a kedvező visszajelzések miatt idén ismét megrendezték, ám új elnevezéssel. A Pezsgő Június címmel ugyanis hangsúlyozni szerették volna: a pezsgő nem csak a szilveszter, az ünnepek itala lehet. „A nyár kifejezetten jól áll a pezsgőnek, hiszen a meleg napokon legalább olyan jól esik egy pohár buborékos ital, mint a különleges események alkalmával” – hívta fel a figyelmet a szakember.

Céljuk ezért az volt, hogy a nyári szezon elején a közönségnek széles kitekintést nyújtsanak nemcsak a klasszikus pezsgők, hanem a habzó- és gyöngyözőborok világára is, ami azért is fontos, mert ezeket az italokat – ellentétben például a champagne-okkal – a mindennapokban is megengedheti magának az ember – jegyezte meg.

Harsányi Dávid elmondta: a tavalyi tapasztalatok szerint már nemcsak a borhoz magasabb szinten értők, hanem a szélesebb közönség is egyre jobban érdeklődik a pezsgők iránt, és fogyasztja is a buborékos italokat. A habzó- vagy gyöngyözőborok sokszor kiváltják már a rozé- vagy illatos fehérborból készült fröccsöket – emlékeztetett.

A szakember beszámolója szerint a jövedéki törvény megváltozásával már a kisebb hazai pincészetek is készíthetnek tradicionális pezsgőt, a fejlődés pedig már jól látható: önerőből vagy neves készítőkkel összefogva egyre több magyar pincészet jelentkezik saját pezsgővel.

A minőség a nagy hazai márkák terén igen jó, de a Pezsgő Június kitekintést nyújt külföldre is: proseccók, cavák és champagne-ok is szerepelnek a kínálatban – fűzte hozzá Harsányi Dávid.

A rendezvény egyik idei mesterkurzusán somlói és champagne-i pezsgőket lehetett egymás mellett kóstolni a somlói Kreinbacher birtok pezsgőit Paul Bara champagne-okkal összehasonlítva; a két pincészet közötti kapcsot a pezsgőmester, Christian Forget jelenti.

A Champagne színei címet viselő mesterkurzuson blanc de blancs-tól a rosé pezsgőkig tekintették át a műfaj vezető francia borvidékének kínálatát, míg a harmadik masterclass a technológiák közötti különbségeket szemlélteti, részben az idei főtámogató, a Francois pezsgőire építve. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink