Szakmai és közösségi élet

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2023. 03. 30. 10:36

Az ipartestület Balatonalmádiban rendezett februári közgyűlésén Erdélyi Balázs, a szervezet szakmai elnöke tartott beszámolót, az alábbiakban beszédéből idézünk.

ErdélyiBalázs-Cukrász

Erdélyi Balázs
szakmai elnök
MCI

A 2022-es évünk sem volt könnyű, de a nehézségek ellenére is sikeres évet zártunk. Volt feladatunk bőven, a rengeteg program megszervezésével és lebonyolításával, az érdekképviseleti munkánkon keresztül, a szakmai szervezetekkel folytatott egyeztetéseken és közös szakmai javaslatok kidolgozásán át, mindenhol jelen voltunk. Különösen nagy figyelmet fordítottunk a közösségépítésre, valamint a hagyományőrzésre és értékteremtésre.

Székházunk, tanműhelyünk folyamatos kihasználtsággal működött, szinte egész évben egymást érték a programok. Sok külföldi mester megfordult nálunk és mindannyian elismerően nyilatkoztak a körülményekről, illetve a szervezetünkről is.

Az ukrajnai háború első menekültjeinek érkezése után a MCI égisze alatt Vojtek Éva szervezésével rögtön megkezdődött a munka: tartós élelmiszernek minősülő süteményeket kértünk a tagjainktól. Egy nap alatt közel ötven cukrász jelentkezett felhívásunkra, és összesen 5000 darab süteményt ajánlottak fel.

Tevékenységünkhöz fűződik számos verseny és pályázat kiírása, illetve megrendezése.

Minden szempontból nagyon sikeres volt a februárban tartott Sirha Budapest szakkiállítás, amelynek ipartestületünk most is szakmai partnere volt, látványos és izgalmas programokkal színesítettük a kiállítás kínálatát.

Képzés

Tehetségtámogató tevékenységünket 2022-ben két mérföldkő is meghatározta. A Next Generation projektünket egy korábbi konzorciumi partnerünkkel, a BGSZC-vel közösen valósítottuk meg. Ebben 10 diáknak volt lehetősége az iskolai oktatásnál magasabb szinten megismerkedni a szakmával.

A másik tehetséggondozó programunk a sweeTEN 3.0 projekt a Miniszterelnökség támogatásával valósulhatott meg. Ebben a programban többek között a Rákóczi-emlékév kapott hangsúlyos szerepet, de egy külföldi tanulmányutat is biztosított a résztvevőknek.

Mindkét programunk alátámasztása lehet az Akkreditált Kiváló Tehetségpont címünk idei évben esedékes meghosszabbításának is.

Teltházzal és nagyon jó hangulatban zajlottak további kurzusaink is. Az Ipartestület meghívására májusban Budapestre érkezett Alain Chartier, francia cukrászmester, aki sikeresen megtartotta a régóta várt fagylalt-, illetve parfé mesterkurzusát.

A másik régóta visszavárt szakember Denis Matyasy volt, aki Patrick Simeone-nal közösen 9. alkalommal tartottak süteményprezentációt Magyarországon, de tanműhelyünkben először.

Októberben, ami most már hagyományosnak mondható, újra sor került Jakabfi Dávid tanfolyamára, amelyre a szabad helyek két hét alatt fogytak el.

A Kézműves Cukrászatért Alapítványunk is sikeres és teltházas tanfolyamokat bonyolított tanműhelyünkben; sok visszatérő résztvevővel találkozhattunk az év során, ami talán az egyik legjobb elismerés.

A PMKIK szervezésében júniustól októberig elméleti és gyakorlati mesterképzés zajlott a székházunkban, majd novemberben két napig a mestervizsgáé volt a főszerep. A mestervizsgán a tizenegy jelöltből nyolc kollégának sikerült elérnie a 91%-os szintet és cukrászmesterré válniuk.

Az Olasz Külkereskedelmi Intézet a VII. Olasz Gasztronómiai Világhét alkalmából az olasz cukrászatot kívánta a középpontba helyezni, a velük szervezett eseményünkön Angelo Gala mestercukrász mutatott be olasz desszerteket.

Szakmai együttműködések

A rendezvényeink szervezése mellett, számos egyéb esemény támogatója, szakmai partnere is volt az Ipartestület, mint például a Royal Platinum Jubilee Cake Challenge – Lajosmizsén, az Aranybulla – Királyi desszertverseny – Székesfehérváron, Grillázs Majális – Lajosmizsén vagy a Letenyey Gasztro verseny – Felcsúton. Komoly részt vállaltunk Menyhárt Attila felkészülésében a World Chocolate Masters döntőre.

Szakma Kiváló Tanulója versenyt évek óta támogatja Ipartestületünk, ez így volt tavaly is. A középdöntőre és a döntőre is a verseny alapanyagait mi biztosítjuk, továbbá a döntőre a berendezések egy részét (asztalokat, regálokat, márványlapokat, mikrohullámú sütőket, sokkolókat) az ipartestület biztosította, illetve értékes szakmai könyveket is felajánlottunk. A Kézműves Cukrászatért Alapítvány a szakoktatók számára három tanfolyami részvételi lehetőséget ajánlott fel. //

 

A cikk a Trade magazin 2023/4. lapszámában olvasható.

Kapcsolódó cikkeink