SPAR: 3 millió forintos adomány az állatkerti alapítványnak

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 10. 21. 11:30

A Magyarország című matricagyűjtő akció keretében a SPAR minden értékesített kék matricacsomag árából 1 forintot ajánlott fel a Fővárosi Állatkert első számú alapítványának. A vásárlóknak köszönhetően összesen 3 millió forint adomány gyűlt össze, mellyel a SPAR az alapítvány platina fokozatú támogatója lett.

spar_golya

2013. október 16-án véget ért a SPAR-csoport Magyarország című matricás gyűjtőakciója, amelynek keretében bemutatásra került hazánk növény- és állatvilága. A promócióhoz kapcsolódóan, a társadalmi felelősségvállalás jegyében a SPAR minden értékesített kék matricacsomag árából 1 forintot ajánlott fel az Alapítvány a Budapesti Állatkertért közhasznú szervezetnek. A sikeres akció eredményeként a vállalat összesen 3.000.000 forint adománnyal támogatja az alapítványt.

– Ritkán fordul elő, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben egy vállalat ilyen nagyvonalú felajánlást tesz – mondta Putz Csaba, a Fővárosi Állat- és Növénykert alapítványának kuratóriumi elnöke. Hozzátette: az adományt egyrészt az állatkerti állatok életkörülményeinek javítására, másrészt pedig állatvédelemre fordítják majd.

– A Magyarország matricás albummal elértük célunkat, mert értéket teremtettünk és rá tudtuk irányítani a figyelmet a hazai állatvilág sokszínűségére, a természet szeretetének és a környezet védelmének fontosságára – hangsúlyozta Saltzer Kornél, a SPAR Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. Tájékoztatójában elmondta: az album és vele együtt Magyarország természeti kincsei mintegy 300 ezer háztartásba jutottak el, ami nem mindennapi egy ismeretterjesztő kiadvány esetében. A családok remélhetőleg megtartják és lapozzák a későbbiekben is az albumot, így az abban szereplő, magyar fotósok által illusztrált ismeretek még évekig jó szolgálatot tesznek.

A 3 millió forintos támogatásnak köszönhetően a SPAR platina fokozatú támogatójává vált az Alapítvány a Budapesti Állatkertért közhasznú szervezetnek, így lehetősége nyílt örökbe fogadni egy állatot. A SPAR a választás jogát átadta vásárlóinak, s örökbefogadási versenyt hirdetett a Facebook oldalán. A megmérettetés során Margit, a gólya kapta a legtöbb szavazatot, megelőzve ezzel Icát, a mangalicát és Egyetlent, a kanalas gémet. A hivatalos örökbefogadási ceremónia 2013. október 19-én, nyilvános közönségtalálkozó keretében zajlott a Fővárosi Állatkertben.

Kapcsolódó cikkeink