Sörszállítmányt kellett megsemmisíteni az eredetvédelem megsértése miatt
A belga vámhatóság a földrajzi eredetmegjelölésre vonatkozó európai előírásra hivatkozva megsemmisített egy Egyesült Államokból származó sörszállítmányt – jelentették be pénteken.
A belga vámhivatal szóvivője elmondta, hogy a 2352 doboz sörből álló szállítmányt még februárban foglalták le, és most került sor a megsemmisítésre a franciaországi Champagne régió pezsgőkészítőit tömörítő szervezet (Comité Champagne) kérésére, és annak költségére.
Az intézkedés a Miller High Life sörmárka termékeire vonatkozott, amelynek reklámmottója tartalmazza a pezsgő, azaz champagne kifejezést. Az 1903-ban alapított amerikai gyártó 1906 óta használja a „Champagne of Beers”, azaz „Sörök pezsgője” jelmondatot, amivel a francia érdekvédelmi szervezet szerint megsérti az eredeti pezsgő, azaz Champagne földrajzi megjelölésére vonatkozó európai uniós védettséget.
A belga vámhatóság annyit közölt, hogy a szállítmánynak német vásárlója volt. A francia szervezet hozzátette, hogy a német vásárló nem emelt kifogást a megsemmisítésre vonatkozó döntés ellen. A Comité Champagne igazgatója úgy nyilatkozott, hogy az amerikai termék megsemmisítése „elismerése a Champagne-ban dolgozó termelők elkötelezettségének abban, hogy megóvják a termékükre vonatkozó védettséget”, valamint aláhúzza annak fontosságát, hogy az Európai Unió eredetmegjelölést alkalmaz.
Az amerikai gyártó pénteken úgy reagált, hogy tiszteletben tartja a pezsgő, azaz champagne szóra vonatkozó helyi megszorításokat. A Molson Coors Beverage Co. közleményében ugyanakkor értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy miként került a szállítmány Európába, ahova a cég közlése szerint jelenleg nem exportálják az adott márkát. A gyártó egyben hangsúlyozza, hogy büszkék a Miller High Life márkára, annak reklámmondatára, valamint arra, hogy a Wisconsin állambeli Milwaukee-ból származik.
A „sörök pezsgőjeként” hirdetett sörmárkát az Egyesült Államokban az ünnepi időszakokban pezsgősüvegre emlékeztető kiszerelésben is árusítják.
Kapcsolódó cikkeink
Balatoni sörök
A Zamárdi Nyitva! Vállalkozói Egyesület rendelésére készítette a lokálpatrióta balatonföldvári Helka…
Tovább olvasom >Érkezik a debreceni Oktoberfest
Az egykor Bajország szívében született, és mára világszerte ismertté vált…
Tovább olvasom >Tízezrekre számítanak a Városligeti sörfesztiválon
Tízezreket várnak az október 10-13. között a Városligeti Műjégpályán megrendezett…
Tovább olvasom >További cikkeink
FAO: Itt az idő, hogy valósággá tegyük az egészséges, tápláló és megfizethető étrendhez való jogot
Az idei élelmezési világnap témája „Az élelemhez való jog a jobb életért…
Tovább olvasom >Stabilizálódott a termőterület nagysága a hazai dohányágazatban
Az ágazat szereplői bizakodással vetették bele magukat az idei munkába…
Tovább olvasom >Beindulnak az online előfizetéses hűségprogramok Magyarországon
Az előfizetéses hűségprogramok előnyei közül a legvonzóbb a vásárlás teljes…
Tovább olvasom >