Soha vissza nem térő alkalom

Szerző: Rácz József Dátum: 2015. 03. 30. 00:08

Szokták volt mondani, hogy soha vissza nem térő alkalom a mostani!

 Rácz József ügyvezető Vitamin Szalon


Rácz József
ügyvezető
Vitamin Szalon

Talán ezzel lehetne legjobban kifejezni a kertészeti ágazat jelenlegi helyzetét, hiszen a 2014–2020-as uniós ciklusban elérhető támogatások kiemelt helyen kezelik az ágazatot. Mégis, ha most egy szóval kellene leírni az állapotát, akkor a tespedtség jut eszembe, illetve az a kép, mikor az iskolába igyekvő diák előtt becsukódik a gyorsjáratú iskolabusz ajtaja és elsuhan, ő pedig hoppon marad az út szélén. Pedig az adottságaink megvannak, a kiváló talaj, a megfelelő mennyiségű és minőségű öntözővíz, a mérsékelt éghajlat, a napsütéses órák száma, a szakértelem, tehát az ún. komparatív előnyök. És még a pályázatokat kiírók szándékának is mindenben megfelelünk, környezetkímélő technológiákat használunk, vidéket fejlesztünk, szépítünk, munkahelyeket teremtünk és tartunk meg.

Mégis azt érezzük, hogy valami nem stimmel. A támogatási összegek köszönőviszonyban sincsenek a kertészeti ágazat teljes mezőgazdasági kibocsátásból kivett közel 20 százalékos részével és a benne rejlő lehetőségekkel.

Mi a baj, nem bíznak az ágazatban, nem elég erős az ágazat érdekérvényesítő képessége? Pedig kijelenthetjük, hogy a legfontosabb terület, a piac, rendben van! A „versenyképesen előállított, kiváló minőségű hazai…” kifejezést inkább meghagynám a miniszter úrnak, tehát a jó minőségű hazai zöldség-gyümölcsnek van piaca belföldön és külföldön egyaránt, sőt, ez az egyik legexportképesebb területünk. Ennek ellenére sokan nem is gondolnák, hogy a nyári, ősz eleji hónapokat kivéve a hazai termelés – természetesen a szezonalitást figyelembe véve – küzd az itthoni igények folyamatos minőségi kielégítéséért az állandó importfenyegetettség miatt. A 4 éve megalakult, több mint 50 dél-alföldi kertész taggal rendelkező Kert-Ész Klub Magyarország Egyesület azon dolgozik, hogy az előbb említett gyorsjáratú busz egyáltalán áthaladjon országunkon! Az idén áprilisban megrendezésre kerülő ZSENDÜLÉS I. Kertészeti konferencia pedig igyekszik választ adni az ágazatot érintő, fent is taglalt aktuális kérdésekre, hogy az a bizonyos busz, amely az unió megállíthatatlanul száguldó kertészeti termelését szimbolizálja, ne csak áthaladjon kis hazánkon, hanem legalább lassítson annyira, hogy mi is fel tudjunk rá kapaszkodni!

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a konferenciára!

Kapcsolódó cikkeink