Sikeresen zárult a Gulfood kiállítás a legnagyobb magyar sajtexportőr számára

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 03. 07. 11:32

Eredményesen zárult a Kőröstej számára az idén 23. alkalommal megrendezett dubaji Gulfood kiállítás, a világ egyik legnagyobb élelmiszeripari rendezvénye. Február 18. és 22. között több ezer látogató ismerkedhetett meg többek között a kedvelt Hajdú kashkaval sajttal, a krémfehér sajttal, valamint az újdonságnak számító grillenyica füstölt grillsajttal. A kiállítás ideje alatt összesen 300 kilogramm sajtot fogyasztottak el az érdeklődők a Kőröstej kínálatából – derül ki a cég közleményéből.

A legnagyobb magyar sajtexportőr minden évben kiemelten kezeli a Gulfoodot, az egyik vezető nemzetközi élelmiszeripari szakkiállítást, amelyet az idei évben február 18. és 22. között rendeztek meg a dubaji World Trade Centerben. 120 ország több mint 5 ezer kiállítója vett részt az eseményen, ahol a legújabb termékek bemutatására és különböző innovatív megoldásokra fókuszáltak.

„Nagy öröm számunkra, hogy 2010 óta önálló standdal képviselhetjük Magyarországot a kiállításon, ráadásul idén lehetőséget kaptunk a hivatalos katalógusban is megjelenni. A rendezvényre 300 kilogramm, magyarországi üzemeinkben előállított sajttal készültünk. A hagyományos kedvencek mellett nemzetközi szinten is innovatívnak számító termékekkel jelentünk meg” – mondta Dr. Riad Naboulsi, a Kőröstej csoport tulajdonosa.

Nagy érdeklődés övezte az újdonságként debütáló Hajdú grillenyica füstölt grillsajtot. Emellett sokan felfigyeltek a mini kiszerelésű, az üveges és poharas krémsajtokra, valamint az új, exkluzív kiszerelésekben megjelenő kashkaval sajtra is.

A Kőröstej régóta etalonnak számít a kashkaval sajt, a grillsajt, a krémfehér sajt, a joghurtsajt-labneh, a parenyica, a krémsajtok és az ömlesztett sajtok piacán. Termékei a hazai piacon kívül a Közel-Kelet szinte valamennyi országában és az Európai Unió számos országában is jelen vannak. Az elmúlt években 5 kontinens több mint 40 országába exportáltak sajtokat.

Kapcsolódó cikkeink