Sikeres lovas rendezvény, a szakma támogatásával

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 02. 05. 08:00

2008. december 5–7. között második alkalommal rendezték meg a fogathajtó Lázár testvérek kezdeményezésére és szervezésében a II. OTP Díjugrató és Fogathajtó Világkupát Budapesten. A nemzetközi versenynaptárban is szereplő hivatalos versenyek mellett, a látványos show-bemutatók 25 ezer látogatót – negyedével többet, mint előző évben – vonzottak az eseményre.
Három napon át gazdag programot állítottak össze a szervezők, és minden egyes versenyszám megrendezéséhez jelentős hazai cégek nyújtottak támogatást, ajánlottak fel díjakat. Így a Pepsi, a PICK, a Pilsner Urquel és a Herendi Porcelánmanufaktúra a díjugratás, a Szentkirályi Ásványvíz Kft. és a Zwack a fogathajtás, a CBA pedig a magasugróversenyek megrendezését támogatta.
A hétszeres fogathajtó világbajnok Lázár Vilmos ezúttal a szervezőbizottság elnökeként fáradtan, de örömmel jelentette be, hogy 2009 decemberének első hétvégéjén ismét megrendezik a lovas Világkupát.

Kapcsolódó cikkeink